Hazatalálni a testedhez, visszatalálni önmagadhoz.
Ha itt vagy, talán érzed te is: valami nincs a helyén. Lehet, hogy túlteljesítesz, mindig előre gondolkodsz, szervezel, tartasz, és közben egyre nehezebb meghallani, mit akar valójában a tested. Lehet, hogy már régóta próbálsz jól lenni, csak épp nem tudod, mit is jelent ez igazán.
Ez a tér nőknek szól, azoknak, akik nemcsak fejben, hanem testben is szeretnének újratervezni. Akik nem a régi életüket akarják megjavítani, hanem új ritmusra hangolódnának. Akik már sejtik: a megérkezés nem kívül, hanem belül történik meg.
A saját történetem: Honnan indultam, és miért vagyok itt?
Az én utam mindig az emberekről, az érzésekről és a kapcsolódásról szólt.
Már az egyetemi gender tanulmányaim alatt is azt kutattam, hogyan tükröződik vissza a belső világunk a környezetünkben. Az angol és olasz szakos tanulmányaim során a női lélek, az önazonosság és a tér összefüggései foglalkoztak. A szakdolgozataimban is ezt a kérdést jártam körül: hogyan képes a környezet, egy lakótér vagy egy adott hely visszatükrözni azt, akik vagyunk, és hogyan formálhatjuk meg a saját terünket, hogy az a lelkünk igaz otthonává váljon.
Az egyetem után egy egészen más világba csöppentem. A multinacionális cégek világában projektmenedzserként tanultam meg, hogyan lehet céltudatosan működni, vezetni, tervezni, és elérni azt, amit kitűztünk. Ez az időszak megtanított a felelősségvállalásra és arra, hogy az életben sokszor a struktúra és a rend segít előrejutni. De azt is megtapasztaltam, milyen könnyű elveszíteni a kapcsolatot önmagunkkal, ha csak a célokra koncentrálunk, és nem hagyunk teret az érzéseknek.
Ez az élmény indított el azon az úton, hogy a belső világommal is ugyanolyan céltudatosan foglalkozzak, mint a külvilággal. Elkezdtem a természet felé fordulni, és tanulmányozni, hogyan kapcsolódhat össze a test, a lélek és a szellem, hogyan lehetnek ezek harmóniában. A természetgyógyászat fitoterápiás ágában találtam meg az első válaszokat. Megértettem, hogy a test és lélek egysége az alapja minden gyógyulásnak, legyen az fizikai, érzelmi vagy szellemi síkon.
Az évek során olyan módszerekkel és eszközökkel ismerkedtem meg, amelyek segítenek az önismeret mélyítésében, az érzelmi blokkok oldásában és a spirituális útkeresésben. Az illatok, a természet ciklusai és az emberi kapcsolódás ereje számomra az útkeresés alapkövei lettek, és az eszköztáram részét képezik.
Mit jelent az Embodiment Coaching?
Az embodiment nem technika, hanem állapot.
Azt jelenti: beköltözöl a saját testedbe.
Nem csak használod, hanem figyelsz rá. Nem csak karbantartod, hanem meghallod a nyelvét. A tested nem akadály az utadon, hanem maga az út. Minden, amit keresel, valójában már ott van benned, csak kapcsolódni kell hozzá.
Test-alapú, érzékelés-alapú munka, ahol a fókusz nem azon van, mit gondolsz, hanem azon, mit érzel, mit jelez a tested, és hol van elakadva a mozdulat, az energia, a vágy.
Nem analizálunk, hanem érezni tanulunk. Nem elméleteket gyártunk, hanem tapasztalunk.
Lépésről lépésre visszatérünk a testbe, ahol jelen van az, amit a fej már régen elfelejtett.
Várlak szeretettel a közös utunkra, hogy útitársad, kísérőd lehessek.
Tarts velem, hogy hazatalálj önmagadba, ahova tartozol. A test tudja az utat, én pedig kísérlek.