A tervezés sokkal több, mint a napi teendők listájának megírása.

A valódi, tudatos tervezés egy komplex folyamat, amely nemcsak a külső célokat, hanem belső állapotunkat és a körülöttünk lévő világ ritmusát is figyelembe veszi.

A tudatos tervezéshez 4 alapvető pillér kapcsolódik, melyek mindegyike különböző aspektusokat ragad meg a kívánt életminőség és a sikerélmények eléréséhez.

Ez a 4 pilléres megközelítés a saját módszerem, amelyet hosszú évek tapasztalatai és a különböző szakmai és személyes utam formált. Kezdetben a projektmenedzsment és a tudatos tervezés technikai aspektusaiban találtam meg a válaszaimat, majd az önismeret és önreflexió előtérbe helyezése segített a coaching folyamatokban. Az igazi áttörés azonban akkor jött el, amikor megérkeztek az életembe holisztikus vagy alternatív megközelítések is, mint a természetgyógyászat, amely már nem csak feladatokban és hatékonyságban gondolkodik.

Kezdetben azt hittem, hogy a tervezés lényege a hatékonyság maximalizálása, hogy lépést tartsak a „hustle culture” tempójával, és folyamatosan todo listákat írjak. Azonban az élet nehézségei és mélypontjai során rájöttem, nem mindig segítenek a listák. Ebben az időszakban már nem a hatékonyságra, hanem csak arra vágytam, hogy jól legyek. Ekkor kezdtem el érezni az intuíció és a természet ritmusainak hatását az életemre, valamint az évkörjárás erejét. De még mindig hiányzott valami: egy átfogó, összefüggő kép, a lényeglátás, amely a fókuszáltságot és a nagy „miért”-et adja. Ezt az összetett folyamatot fordítottam le a tervezés 4 pillérének nyelvére.

Mielőtt azonban bemutatnám a 4 pillér, szeretnék még egy kicsit beszélni arról, hogyan segített a tervezés a hovatartozásom megtalálásában.

A tervezés, mint a hovatartozás megélésének útja

Ahogy elkezdtem egyre inkább a belső utamat figyelni, rájöttem, hogy a legfontosabb kérdések nem a karrierem jövőjére vonatkoztak, vagy arra, hogy hogyan önmegvalósítsak, építsek vállalkozást, hanem arra, hogyan tudok igazán jól lenni magamban, magammal. Hogyan tudom mindezt megélni úgy, hogy közben mások számára is értéket adok. Ekkor szembesültem egy fontos tanulsággal:

A tervezés nemcsak az, hogy hol fogunk dolgozni, mit fogunk elérni, hanem sokkal inkább az, hogy hogyan építjük fel a belső világunkat, hogyan találunk egyensúlyt a külső elvárások és a belső vágyaik között.

Mindenkinek megvannak a maga „tervezési stratégiái”, de egy biztos:

Ha nem figyelünk oda a belső hovatartozásunkra, akkor könnyen eltévedünk. A tervezési utam során rájöttem, hogy a legjobb tervek azok, amelyek nemcsak az elérendő célok részletezésére koncentrálnak, hanem a belső harmónia megteremtésére is figyelnek. Így próbáltam nem eltévedni, és megőrizni a belső hovatartozásom érzését.

A természet ritmusai pedig végigkísérték ezt az utat. Ahogy a tavasz megújítja a világot, úgy a belső világom is újra és újra megújul. De ehhez nem elég csak a nagy terveket papírra vetni és listákat írni, hanem figyelni kell a természet ciklusait is: mikor van idő a növekedésre, mikor jön el az elengedés ideje, és mikor van szükség a csendes megújulásra. Ahogy a fák is elengedik leveleiket, úgy nekünk is meg kell tanulnunk időnként elengedni dolgokat, amelyek már nem szolgálnak minket.

A tervezés tehát számomra egy folyamatos belső és külső egyensúlyra való törekvés. Miközben a világ külső irányvonalait követjük, nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a kapcsolat a saját belső világunkkal mennyire fontos. A valahova tartozás jó érzése leginkább akkor jelenik meg, amikor képesek vagyunk összhangba hozni a belső igényeinket és a külső világ elvárásait.

A most induló cikksorozatomban a tervezés négy pillért fogom bemutatni, amelyeket a saját megközelítésem, valamint projektmenedzseri, coaching és természetgyógyászati tapasztalataim révén alakítottam ki az elmúlt 10 évben. Ez a négy pillér egy teljes körű megközelítést kínál, amely segít a saját utad megtalálásában, miközben segít, hogy a belső harmónia és a külső célok összhangba kerüljenek.

A cikksorozat 0. részeben a saját utam bemutatásán túl, a tervezés alapjairól mesélek, hogy megalapozzuk a cikksorozat további lépéseit, amelyek mélyebb, személyre szabott útmutatásokat adnak majd.

A tervezés: nem csak maszkulin, hanem szelíd, intuitív és nőies is lehet

A tervezés szó sokak számára egy erőteljes, határozott, jól átgondolt és strukturált tevékenységet jelent, amely a maszkulin energiákhoz kapcsolódik. Valószínűleg mindannyian ismerjük azt a képet, ami a tervezésről kialakult legtöbbünkben: papírok, táblázatok, határidők, teendők listája, mind-mind a cél elérését szolgálja. A tervezés jellemzően a ráció, a céltudatosság és a hatékonyság szinonimájaként jelenik meg a köztudatban.

De mi van akkor, ha a tervezés nemcsak az ész, hanem a szív és a lélek szintjén is megvalósulhat?

A tervezés, mint tudatos alkotó folyamat, nem kell, hogy szűk keretek közé szoruljon, nem kell, hogy az egyetlen létező megoldás legyen egy szigorú, nem kell, hogy csak egy maszkulin gondolkodásmód legyen.

Ahogy a világunk és az életünk változik, úgy mi is egyre inkább megértjük, hogy a tervezés folyamata sokkal gazdagabb és összetettebb annál, mint amit a hagyományos, logikai struktúrák diktálnak. A tervezés egy rendkívül nőies, intuitív, organikus, és érzékeny folyamat is lehet, amely mind a belső világunkat, mind pedig a körülöttünk lévő természet ritmusait tiszteletben tartja.

Miért fontos ezt tisztázni?

Bár a tervezés hagyományosan racionális, maszkulin fogalomként jelent meg, egyre többen ismerjük fel, hogy a tudatos élet és a célok megvalósítása nemcsak a nyers, logikai struktúrák mentén történhet.

Mi történik, ha a tervezés folyamata a nőiesség dinamikáját követi?

Mi történik, ha az érzelmek, az intuitív megérzések, a belső hang és a környezetünk impulzusai is hatással vannak arra, hogyan formáljuk az életünket?

Hogyan alakíthatjuk úgy a napjainkat, hogy azok ne csupán teendők és határidők összességei legyenek, hanem harmóniában, élettel telve és valódi önkifejezésünket szolgálva valósuljanak meg?

Az IDE TARTOZOM világában azoknak, akik maguk is keresik a helyüket a világban, keresik a belső és külső harmóniát, szükségük van arra, hogy a tervezés ne csupán egy praktikus eszköz legyen, hanem inkább egy tudatos alkotói eszköz.

Amikor tervezünk, akkor nemcsak a következő lépést kell meghatároznunk, hanem az is fontos, hogy figyeljünk a belső jelzéseinkre, az intuícióinkra, és azokra a pillanatokra, amelyek a csendben, a figyelemben és a belső egyensúlyban születnek meg.

Hogyan érdemes a tervezéshez viszonyulni?

A legfontosabb, hogy a tervezés legyen egy folyamatos dialógus önmagunkkal. Miért? Mert az életünk dinamikus, folyton változó, és sosem lehet előre megjósolni, hogy a jövő pontosan úgy alakul-e, ahogy mi azt elgondoltuk. A tervezés tehát nem egy merev rendszer, hanem egy élő, légies folyamat, amely teret ad a változásnak, a növekedésnek, és igen, a spontán döntéseknek is.

A tervezés tehát nem arról szól, hogy bezárjuk magunkat egy dobozba, hanem arról, hogy nyitottak vagyunk a lehetőségekre, de közben tudatosak is vagyunk. Az eszközként való tervezés segítségével könnyebben ráláthatunk az életünk különböző területeire, és biztosak lehetünk benne, hogy az egész folyamat egy harmonikus, szeretetteljes, intuitív együttműködés saját magunkkal.

A tervezés tehát nem egy maszkulin, merev fogalom. Ha megtanuljuk, hogyan engedjük meg a nőiességünket és intuitív természetünket a tervezés folyamatában, akkor valami sokkal szebb és természetesebb jöhet létre.

A tervezés lehet egy szelíd, szeretetteljes és intuitív alkotási folyamat, amely segít minket abban, hogy a legjobb verziónkat éljük, és abban, hogy megvalósítsuk vágyainkat.

Most pedig nézzük meg, mi az a 4 pillér.

A tervezés 4 pillére – Hogyan működnek együtt?

Lineáris tervezés – A praktikum és a fokozatos előrehaladás alapja. A lineáris tervezés segít, hogy tisztán lássuk a következő lépéseket, és határidőkkel dolgozzunk. Ebben a keretben az életünk konkrét, rövid távú céljait kezelhetjük, legyen szó munkáról, projektről vagy napi feladatokról. Ez a típusú tervezés lehetővé teszi, hogy a mindennapi életben sikeresen navigáljunk, és átlátható, megvalósítható célokat tűzzünk ki.

Intuitív tervezés – A belső érzékelés és a megérzések irányítják. Itt az intuíció a legfontosabb iránytű, amely segít meghozni a döntéseinket, különösen akkor, amikor az elme kérdésekkel és kétségekkel küzd. Az intuícióval való tervezés lényege, hogy mély kapcsolatban legyünk belső világunkkal, és ne csupán külső, elvárt eredményekre vagy mások véleményére, tanácsára összpontosítsunk. Segít abban, hogy valóban magunkévá tegyük a döntéseinket, és egy harmonikus belső térből építkezzünk.

Ciklikus tervezés – Az évszakok, a természet ciklusai és a saját belső ritmusok figyelembevételével alakítjuk a terveinket. A ciklikus tervezés arra ad lehetőséget, hogy jobban összhangba kerüljünk a természettel és saját belső ritmusunkkal. A tavaszi megújulás, a nyári kiteljesedés, az őszi elengedés és a téli csend mind olyan energiákat hoznak, amelyek segítenek abban, hogy az életünk folyamatosan a legmegfelelőbb ütemben fejlődjön.

Stratégiai tervezés – A hosszú távú célok elérésére összpontosít, és egy irányvonalat ad, hogy ne csak a napi feladatok, hanem az életünk nagyobb céljai is megvalósuljanak. A stratégiai tervezés segít abban, hogy a napi szintű teendők összhangban legyenek a hosszú távú vízióval, és fenntartható fejlődést érjünk el. A nagy kép és a „miértünk” szem előtt tartásával könnyebben elkerülhetjük a zsákutcákat, és biztosak lehetünk benne, hogy az életünket tudatosan építjük.

Miért érdemes mind a négy pillért beépíteni a tervezésbe?

Az életünk nem csupán egyszerű feladatok sorozata. Valójában minden egyes terület – legyen szó a munkáról, a személyes fejlődésről, a kapcsolatok ápolásáról vagy a belső harmóniáról – különböző energiaformákat igényel. Ahhoz, hogy valóban teljes életet éljünk, fontos, hogy egy holisztikus megközelítést alkalmazzunk, amely figyelembe veszi mind a gyakorlati, mind az érzelmi, spirituális aspektusokat.

A lineáris tervezés biztosítja, hogy ne veszítsük el a fonalat a napi feladatok közepette, míg az intuitív tervezés lehetőséget ad arra, hogy a belső hangunkat kövessük, amikor döntéseket hozunk. A ciklikus tervezés segít abban, hogy összhangban legyünk a természet ritmusával, míg a stratégiai tervezés arra összpontosít, hogy hosszú távú céljainkat megvalósítsuk.

Ezek a pillérek nem különállóak, hanem egymást erősítve alakítják egymást és hoznak egyensúlyt az életünket.

Miért fontos ma a tudatos tervezés?

A világ gyorsan változik, és ahhoz, hogy harmóniában éljünk vele, elengedhetetlen, hogy életünket tudatosan, a belső iránytűnkre támaszkodva alakítsuk.

A tudatos tervezés segít abban, hogy ne csupán reagáljunk a körülményekre, hanem aktívan formáljuk a jövőnket, összhangban önmagunkkal és a minket körülvevő világgal.

Hamarosan érkeznek a cikksorozat további részei, részletesen tárgyalva a 4 pillért. Alig várom, hogy olvasd azokat is.

További hasznos tudásanyagok, cikkek tőlem, ha további információkat és útmutatást keresel a témában.:

Néhány régi blogcikkem hasonló témáról:

Ezek segítenek további nézőpontokból rálátni a tervezés témára.

Elérhetőségek

Ha bármilyen kérdésed van, vagy segítségre van szükséged, lépj bátran kapcsolatba velem itt: csilla@inczecsilla.hu

Közösségi Média

Ne felejts el követni a közösségi médiában is további írásaimért, gondolataimért, meglátásaimért:

Instagram oldalam

Ha pedig szeretnéd, hogy együtt dolgozzunk az önismereti utadon,

akkor itt találod a szolgáltatásaimat, hogy jelenleg milyen önismereti eszközökkel, módszerekkel dolgozom.

Tarts velem, hogy hazatalálj önmagadba, ahova tartozol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük