Döcögősen indult ez az írás, pedig pont arra találtam ki ezt az új sorozatot, hogy ebben a formában könnyen és egyszerűen jelentkezzek.

A vasárnap a töltekezős napom, az egyetlen olyan nap a héten, amikor nagyon-nagyon igyekszem mellőzni  a munkát, sőt, még a gondolkodást is.

Tehát döcögősen indult… Elkezdtem írni, majd elveszett út közben az ihlet, ezért arra jutottam, hogy csak akkor nincs ihletem, ha fáradt vagyok. Arra a fajta fáradtságra gondolok, amikor nincs már szükségem semmilyen új inspirációra, okosságra, tanulásra, olvasásra a töltekezéshez, hanem csak az agyamat kell zsibbasztani. Gondolom hasonló okok miatt jött létre a Netflix-függőség is, amiről mostanában olyan sokat hallok, és minden kedvenc online coach-om, szakemberem meséli, hogy vannak napok, amikor csak bambul a Netflix előtt.

No, nekem valami buta, romantikus, kedves amerikai (vagy francia, vagy olasz) film szolgálja ezt a célt. Lehetőleg olyan, amit már láttam, csak nem emlékszem minden percére. Mert akkor így a film nem tartja aktívan az agyamat, nem kell figyelnem, nem izgulok rajta, hanem csak elalszom. Igen, szeretem a vasárnap délutáni elalvásokat. Ugye hallottunk már olyanról, hogy a forma-1 hangjára milyen jókat alszanak a férfiak. Ma a Szexvideó Cameron Diaz-zal szolgálta ezt a célt. 1 óra alvás után már volt kedvem írni, de előtte még kimentem a konyhába, hogy megpucoljak egy gránátalmát, és írás közben azt majszolva összeragacsozzam a billentyűzetet.

A hosszas életképnek szánt bevezető után pedig elmesélem, hogy mit találtam ki.

 

Legyenek-e heti összegzések?

Tavaly októberben ebben a posztban jelentettem be a szeretett Facebook csoportban, hogy szüneteltetni fogom a blogot, a csoportot, mert vettünk egy házat, és az lesz a prioritás:

Ez így is történt. A Facebook csoportban, éppúgy, mint a Facebook oldalon alig voltam aktív. Néha feltűntem, de ha írtam esetleg, akkor is csak Instára írtam. Valamiért ott volt egyszerűbb, gyorsabb, és ott éreztem magamat komfortosan. Meg az olyan “INSTAnt” volt, nem került sok időbe.

Csak közben az történt, hogy nagyon megszerettem azt a platformot, és egyre sűrűbben osztottam meg ott a gondolataimat. Néha korán reggel, néha lefekvés előtt. Megszerettem, hogy milyen sok beszélgetés kezdődött a felvetett témák miatt, és még új ismerettségek is születtek.

Közben lelkiismeretfurdalásom volt, hogy a blogot is, a Facebook csoportot is elhanyagolom, hiszen annyira sok energiát, munkát, időt fektettem ezekbe korábban.

Ez az egy év nagyon gyorsan elrepült. Azért írtam cikkeket, sőt, mondhatom, hogy a legjobb írásaim most születtek, és visszaolvasva a 2016-os cikkeket, azok már annyira gyerekesnek és felszínesnek hatnak. 🙂

Ott volt a coaching is, ami szépen – lassan eltűnt az életemből, hiszen ha nem vagyok aktív, ha nem vagyok a köztudatban, akkor nem is nagyon talál rám senki. A blogra például nyár óta nem írtam.

Ráadásul tele vagyok írni-, mondani- és mesélnivalóval, de a leírandó mondatokat leginkább mosogatás, biciklizés vagy éppen a házfelújítás teendői közepette fogalmazgatom magamban. Amikor ugye nem nagyon tudok írni.

Mivel szeretek mindenre megoldást keresni, most erre is próbáltam. (…és most borítottam ki a tányért, amiben a gránátalma szemek voltak… Létezik egy “suta-Csilla”, akit csak a hozzám legközelebbi emberek ismernek. Talán azért, mert csak ők ismerik igazán a kicsit művészi és szórakozott énemet. Egyik legjobb barátnőmnek 2 éve tánc közben egy esküvőn azt mondtam, hogy “De jó most nem a tudatos, projektmenedzser Csillának lenni”. Erre képzeljétek, mit válaszolt? Hogy szerinte sosem voltam az, neki inkább Phoebe vagyok a Jóbarátokból. :O Hogy mik vannak? 🤦🏼‍♀️)

Azt találtam ki, hogy heti összesítőkkel fogok jelentkezni itt a blogon, amikbe összefoglalom, hogy éppen mik foglalkoztattak a héten, és mik történtek, amiket meg akartam írni, de nem tettem. Voltak már hasonló fellángolásaim, és lehet, hogy ez sem lesz hosszú életű, ha nem érzem hasznosnak, értéket adónak, vagy sikeresnek. Ugyanis mindenképpen inspirálóra szeretném ezeket a heti összefoglalókat, amellett, hogy arra gondoltam, a free writing-ot, a stream of consciousness-féle, “csak úgy leírok mindent, ami eszembe jut”-féle módszert használva fogok írni. A struktúrát mondjuk a heti összefoglalók néhány ismétlődő pontja fogja adni: Magánélet, Munka, Kihívások, Sikerek, majd “Ami nektek szól”.

 

Akkor mi is lesz az új terv?

Heti összefoglalókkal fogok jelentkezni, amivel ezeket a pontokat fogom érinteni:

Magánélet, Munka, Kihívások, Sikerek, “Ami nektek szól”.

Azért találtam ezt ki, mert

  • vissza szeretném hozni az írást a blogra,
  • mert túl sok témát szeretnék érinteni, amiből a végén semmi nem lesz,
  • mert szeretnék visszakerülni a kerékvágásba írás és blogolás terén.

Ígérem, hogy a következő összefoglalók előtt nem lesz ilyen hosszú a bevezetés. (A múltkor például megnéztem egy semmiről sem szóló 17 !!! perces vlogot, mert annyira szeretem a csajszi stílusát. 17 perc után tudatosodott bennem, hogy hoppá, elröppent az idő, és észre sem vettem –» Ő volt az. És ilyenkor nagyon-nagyon bízom abban, hogy majd engem is végigolvastok, sőt, még értéket is adhatok, vagy ha azt éppen nem, akkor inspirációt vagy motivációt.)

VÁGJUNK IS BELE! 👇🏻

 

Magánélet:

Még mindig tart a házfelújítás.

De már látjuk a fényt az alagút végén. Ez a hét különösen nehéz volt érzelmileg, mert minél közelebb a cél, annál messzebbnek tűnik. Mert mivel már belátható távolságba került a költözésünk, minden egyes csúszás miatt aggódom. Bár pont a napokban írtam egy kedves Insta-barátnőmnek, hogy már nem is stresszelek a házon, ma rájöttem, hogy egy kicsit mégis. Egy év alatt viszont sikerült arra a szintre eljutnom, hogy ha tudom, hogy MINDENT megtettem/megtettünk, de tényleg mindent, ami eszembe jutott, és más sem tudna többet, akkor elengedem/elengedjük a dolgot, és csak “go with the flow”. Mert itt már az univerzumra bízzuk a dolgot. Sok olyan példa van az elmúlt egy év távlatából, hogy aggódtunk, idegeskedtünk, hogy valami nem a tervek szerint haladt, majd utólag mindig kiderült, hogy pontosan úgy kellett annak történnie, és pontosan így volt jó ez nekünk. Erre próbáljuk felváltva emlékeztetni egymást férjemmel a nehezebb napokon.

Ide tartozik még egy fontos mérföldkő is, hogy bekerült a bejárati ajtónk, és én már vizualizálom, ahogy felteszem rá a karácsonyi, vagy az éppen aktuális ünnepi koszorút.

A gázossal küzdöttünk sokat a héten, mert sok hete csak ígérget, vagy nem is reagál a hívásokra. Márpedig igen fontos dolog múlt rajta: neki kellett elindítani a folyamatot, hogy a szolgáltató kijöjjön, és átvegy a gázt,. (Mert az egész gáz- és fűtésrendszer újra lett tervezve. Nem volt a tervben, de januárban kijött a szolgáltató, és elvitte a gázórát. A tél kellős közepén. A felújítás kellős közepén. Emlékezetes pillanat volt. Szabálytalansággal magyarázta, ami még az előző tulaj sara, de rajtunk csapódott le.)

A házas történések mellett túl sok más magánéleti megemlítenivaló nincs, mert, ahogy már Instán is sokszor meséltem, most erről szól az életünk.

 

Munka: 

Pár hete összeraktam egy nagyon jól követhető heti időbeosztást.

Mert már nagyon kezdtek szétcsúszni a napjaim. Mert ugye itt a ház, az azzal kapcsolatos intéznivalók, a fizikai munka része a felújításnál, a háztartás ellátása, gondoskodás arról, hogy a háznál dolgozó férfiaknak legyen reggeli, ebéd, vacsora, tiszta ruha stb. A beosztás nem szigorú, van benne lehetőség módosításra, inkább csak egy rendszert ad. Tematikus napok vannak, mint például a szerda az ügyintézős nap, ilyenkor megyek postára, hivatalokba, ahova éppen menni kell, ilyenkor válaszolok meg fontos emaileket, szkennelek számlákat. Mert már annyira a fejemre nőtt minden egy ideje, hogy össze-vissza csináltam mindent. A péntek pedig a takarítós nap: ilyenkor vásárolok be tisztítószereket, háztartáshoz termékeket, takarítok. Vasárnap menüt tervezek a következő hétre, és vásárolok be a hiányzó alapanyagokból. A cél az volt ezzel, hogy ne kelljen naponta 2x boltba mennem, mert valami mindig elfogyott, és minden nap tudjak valamire koncentrálni. Mint például a csütörtök az angol biznisz napja, olyankor foglalkozok sokat az angol biznisszel. Most kiragadtam pár példát, de a napok is le vannak bontva. Ha van jó időbeosztás, akkor a feladatok is jobban haladnak.

 

Magyar coaching biznisz:

A magyar coaching bizniszt elhagyagoltam, és ez ellen szeretnék tenni. Elhanyagoltam azt a részét, hogy értéket adjak a közösségnek a Facebook csoportban, hogy a blogon írjak, hogy tippeket, trükköket adjak. Volt egy-két érdekes megkeresés mondjuk még a nagy eltűnésemben is. Volt, aki emailben keresett meg, hogy a “mit kezdjek az életemmel” témában tudok-e neki segíteni. Ezek a beszélgetések aztán néha elhalnak, néha pedig coaching ülésekké fejlődnek, attól függően, hogy működik-e köztünk a kémia, és hozzám tartozik-e a felvetett probléma.

 

#csakanyaság

Nagyon érdekes témába botlottam az elmúlt hetekben, mégpedig idegenek, ismerősök, és nagyon jó barátnők is megkérdezték tőlem, hogy mit gondolok a “csak anyaságról”, és, hogy mit tanácsolok nekik, lehet-e ez életcéljuk. Erről például szerettem volna írni egy cikket, sok okossággal, na de ez az, amire több idő kell. Egy nagyon jó barátnőmtől kaptam azt a visszajelzést, hogy végül segítettem neki, hogy ráébredjen arra, hogy az áloméletét éli, és eddig nem is tudatosodott ez benne. (Barátokat nem coach-olok, mert nem tudom objektíven szemlélni, tanácsokat nem szeretek adni, de ha a coach-énemhez szólnak, akkor adok tippeket, felteszek kérdéseket, amiken elgondolkodhatnak, amiket megválaszolhatnak maguknak.) Egy Instán megismert hölgynek tartozom még egy hosszabb válaszadással, ő is hasonló témákban kérte a segítségemet, véleményemet. Mindenesetre nagyon érdekes téma ez. 🤗

 

Az angol coaching biznisz:

Mert ilyen is van ám már, de ezt nem egyedül csinálom, és nem is sok időt tudok erre szánni. Ezzel leginkább üres perceimmel foglalkozom csak, és még a közösségépítés időszaka zajlik. Noémivel és Gabival döntöttük el, hogy belevágunk, mert hashtag együttkönnyebb. A Trello a mi kis birodalmunk, ahol ötletelünk, tervezünk, feladatokat találunk ki, szakmai dolgokat beszélünk meg. (Ha nem ismeritek az app-ot, akkor csekkoljátok le, nagyon jó tervezésre, ötletelésre.) OverthinkQueenz néven futunk, és még sok minden csak most körvonalazódik. Coaching csomagokat dolgozunk ki éppen, meg azt tervezzük, hogy hogyan legyen egy jó kis közösségünk. Egyelőre az Instánk az, ami már tök jól alakul, a többi platform még nagyon in progress.

 

Heti nehézségek, kihívások:

Meddig lehet valakit felmenteni, kimenteni?

A gázossal kapcsolatban merült fel bennem már sokadszorra, hogy meddig lehet hinni valakinek? Meddig mentsem ki, hogy biztosan eltört a lába, kórházba került, meghalt valakije, azért nem jelentkezik, azért nem reagál a napi 20 hívásra és üzenetre. Nem először fordult elő, hogy túl sokáig mentettem/mentettünk valakit, magyarázva, hogy biztos ez vagy biztos az van…, és mi csúsztunk a tervekkel, a másik pedig csak egy csaló volt. (Tudnék mesélni az elmúlt egy évből ügyvédes sztorikat, békéltető testületes sztorikat is.)

 

Ha normális vagyok, az már unalmas?

Az angol coaching témában merült fel ez a gondolat bennem, amiről szintén akartam egy teljes cikket írni, de most marad a zanzásított sztori. Egy angol coach mesélte a saját történetét Facebook-on, hogy milyen mély depresszióból jött ki, anti-depresszánsokat szedett, alkoholista volt, de már heppiség van. A többi angol coach pedig reagált, hogy ők is, náluk is pont így volt, és ők is mekkora fenteket és lentek éltek meg, az alkoholizmustól, drogoktól kezdve a depresszióig. Ma pedig büszkék arra, hogy már önmaguk legjobb verziójukként élnek, és ebben segítenek másoknak is. Amikor töményen több ilyen posztba és történetbe futottam bele, előjött bennem az a kétely, hogy vajon az, hogy én egészséges, káros szokásoktól mentes, lelkileg, érzelmileg stabil vagyok, az azt jelenti, hogy nem vagyok elég vonzó, elég különleges a leendő ügyféljelöltnek? Hogy mindenképpen kell a coach-oknak a sztoriban a bukás, mélypontok, hogy aztán ezzel jobban megfogják az embereket? Vajon az, hogy én semmi ilyen nem tudok felmutatni, az azt jelenti, hogy nekem nincs is nagy munkám abban, hogy sikerült sok-sok nehézség ellenére stabilnak és kiegyensúlyozottnak maradnom? Ez vajon nem lehet elég csábító a követők számára? Sötét gondolatok jöttek bennem elő, és el is hessegettem őket. Ilyenkor mindig tudatosítom magamban, hogy minden azon múlik, hogy mit hogyan látunk. Ezt láthatom jónak, láthatom rossznak is, de az átkeretezés nagyon fontos. Ha át tudom keretezni a fejemben ezeket a gondolatokat úgy, hogy ne a rosszat lássam benne, akkor miért ne tenném meg? (Nem akarom most szépíteni ezeket a gondolatokat, hiszen nekem is vannak olyan coach és más szakember ismerőseim, akik nagy mélypontok után álltak fel, és ez elismerésre méltó. Az előbbi mesémben az volt a lényeg, hogy én éreztem magamat kevesebbnek csak azért, mert nem volt semmilyen komoly betegségem, semmilyen komoly megborulásom, semmilyen komoly függőségem.)

 

Heti sikerek:

No és persze a legjob rész, amit persze a legnehezebb összeszedni. 🙂

Heti siker, hogy megint a megoldást kerestem. Most éppen arra, hogy mi legyen a blogommal, tartalmaimmal, és íme, itt az eredmény.

Nagyon sokat dolgoztam a héten a mindset-emen, hogy ezzel a divatos kifejezéssel éljek. Valójában arról van szó, hogy tele van az agyunk olyan programokkal, önkorlátozó hiedelmekkel, amiket jobb átírni. Na de ezeket átírni nagy munka, sok idő. Ebben nagyon sokat segít például az angol coaching bizniszünkből Gabi, aki nagyon elmélyedt a mindset témában, és mondhatjuk, hogy sokat gyakorol rajtam. Érzem a haladást, abban, ahogy egyre több önkorlátozó hiedelmet fedezek fel. A legfrissebb például az volt, hogy az én blogom vagy Instám nem lehet sikeres, mert nem vagyok beauty vagy travel blogger. Mióta ezen elkezdtem dolgozni, és elkezdtem elhinni, hogy értéket, inspirációt adok, azóta a pozitív visszajelzések száma is nő. Mint például ez alatt a poszt alatt»»»

 

Ez nektek szól:

A magyar útkeresős coaching tanfolyamon még mindig dolgozom. Hetente szószerint csak pár órát tudok erre szánni, de nem is bánom, mert legalább egyre inkább kikristályosodik bennem, hogy mit adjak benne. Abszolút abba az irányba hajlok mostmár, hogy a személyes történetünkkel fogunk foglalkozni: nagyon jó kis feladatokkal megállapítjuk, hogy hogyan nézne ki az áloméletetek, majd beazonosítjuk, hogy milyen történet és identitás él magatokról a fejetekben. Aztán pedig beazonosítjuk az álomélet és a fejekben ismétlődő sztoritok közötti szakadék okait, és jöhet a saját személyes történetetek átdolgozása, egy új identitás megalkotása. Huh.. de szívesen mesélnék erről többet is. 🙂 Majd fogok még! Egyelőre itt a vázlat, de fog ez még változni. 

 

Ez pedig egy jó kis feladat, ha még nem találkoztatok vele.

Meséljétek el, hogy milyen nevet találtatok ki magatoknak. 🙂 Itt találjátok a feladatot»»»

 

Ez pedig egy kedvenc életcél keresős feladat a korábbi cikkek közül.

Ha még nem csináltátok meg, akkor hajrá, mert tényleg nagyon-nagyon hasznos. Aztán, mint mindig, gyertek mesélni, hogy mi jött ki a végén. 🙂 Itt találjátok a leírást»»»

 

Most ti jöttök!

Nektek mik voltak a heti sikerek, nehézségek? Mik voltak a legfontosabb történések magánélet és munka területén? Mindig örömmel olvasom a történeteiteket, meséljetek vagy itt a kommentekben vagy akár privát üzenetben.

 

Szép hetet!

Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..