Volt egy törzshelyünk, egy kedves kávézó, a nyüzsgő, macskaköves utcák találkozásánál, az árkádok alatt, pálmafákkal körbevéve, napernyőkkel védve. Egy kávézó, ahova nem csak mi jártunk rendszeresen. Egy öregúr mindig ott ült, egy félreeső asztalnál, és írt, barna bőrkötésű füzetbe, mi pedig találgattunk: “Vajon könyvet ír? Vajon professzor?” A kávézóval szemben lévő városi könyvtár miatt a könyveket olvasó vendégek nem számítottak ritka látványnak, de a tanuló diákok sem az egyetem közelsége miatt.
Rendszeresen betértünk ide, már a teraszon éreztük a friss kávé illatát, és alig vártuk, hogy a cappuccino tetejéről lekanalazzuk a vastag tejhabot, és közben figyeljük az utcán az embereket, hallgassuk a macskaköveken kopogó sarkakat, vagy a brummogó vespákat. Imádtuk az érzést, hogy amíg mi lelassulunk egy csésze kávéra, mintha egy filmet néznék: az élet nyüzsög tovább. Néztük a járókelőket. Volt aki munkahelyére sietett jól öltözötten, kosztümben, öltönyben, és ha nem a friss kávé illata vett volna körbe bennünket, biztosan éreztük volna a parfümök kevert illatát, amit maguk után húztak.
De minden véget ér egyszer, ahogyan az udinei hónapok is, és bennünket fél év után várt az otthonunk. Utolsó napunkon egy emlékező, nosztalgikus sétát tartottunk, még az idő is velünk szomorkodott. Esett aznap az eső, és hűvös volt, pedig már megérkezett a tavasz, az új kezdet ideje.
Megittuk az utolsó kávénkat a Bar alla Rocca-ban, majd a csészénket nem hagytuk az asztalon, ahogyan mindig tettük, hanem odamentünk a pulthoz, és a mindig barátságos, mosolygós, kedves idős hölgytől elköszöntünk. Sosem beszélgettünk vele eddig:
Fél évig jártunk ebbe a kávézóba, szinte minden nap, de most haza kell utaznunk, véget ért az olaszországi időtöltés. Szerettünk ide járni, kellemes pillanatokat köszönhetünk a kávézónak.
Mindig kíváncsian hallgattalak benneteket, hogy honnan származhattok.
Magyarország.
És meséltünk arról, hogyan kerültünk oda, ő pedig búcsúajándéknak kiválasztott két csészét, és nekünk adta, hogy emlékeztessen bennünket a szép pillanatokra, a városra, a kedves emberekre, és hogy tudjuk, a város és a kávézó visszavár bennünket.