Lassítani, miközben a világunk gyorsan változik, és mi próbálunk lépést tartani?

Hogyan lassítsunk, miközben dolgozunk, munkába járunk, ülünk a gép előtt nap, mint nap?

A világunk rohan, és mi rohanunk vele. Így sokszor elmegyünk a szép dolgok és pillanatok mellett.

 

A héten a lassítást gyakoroltam.

Úgy éreztem, hogy túlságosan pörgök, és nem hallgatok a belső hangra, nem hallgatok a testemre és a jelzéseire. Legalábbis nem eleget.

Szerencsés vagyok, mert folyton tele vagyok ötlettel, ihlettel, megvalósítandó projektettel, és szeretem, amit csinálok. Tehát arra nem panaszkodhatok, hogy unatkozom, vagy, hogy nem vagyok eléggé motivált.

Amit viszont ez a rengeteg ötlet és terv kivált belőlem, az a TÚLPÖRGÉS. Ez a következőképpen néz ki nálam:

“Uh, mennyire jó ötlet, ezt is meg kellene csinálni. Erről jut eszembe, hogy miért nem inkább azzal kezdem. De lehet, hogy először így kellene, majd inkább folytassuk azzal, hogy…”

Ilyenkor kell magamat leállítani.

Ilyenkor kell lassítani.

 

1. tipp a lassításhoz és az elcsendesedéshez:

Amikor a fenti gondolatokból túl sok van, és elkezdek kapkodni, vagy egy nyomasztó érzés kezd eluralkodni rajtam, akkor kell átgondolni, hogy:

  • mi is az én célom?
  • ez az ötlet a célomat szolgálja?

2. tipp a lassításhoz és az elcsendesedéshez:

Bizony, itt is bejön a képbe az olyan sokszor emlegetett FÓKUSZ.

Ha nincs fókusz, és ha nem tudod, hogy merre tartasz, akkor nagyon könnyen nem csak túlpörögsz, hanem előbb-utóbb el is fáradsz, feszült, ideges leszel. Azt fogod érezni, hogy tele vagy feladatokkal. Ezek a feladatok nyomasztanak, mert túl sok van belőlük. Lehet, hogy azt is érzed, hogy nem haladsz sehova. A fókuszálás segít, hogy válogass az ötletek és a feladatok között. Mert nem KELL mindennel MOST foglalkozni. Sőt, lehet, hogy van olyan köztük, amivel egyáltalán nem kell foglalkozni.

 

3. tipp a lassításhoz és az elcsendesedéshez:

Ha a fókuszálás nem segít, akkor kell segítségül hívni a természetet. Szigorúan kütyü-mentesen. Ne használd, ne nyomogasd a telefonodat. Csak sétálj, és élvezd.

Egy nagy séta sokat segít. Miközben figyeled a természet ébredését, a tavaszi virágokat, a rügyező fákat és hallgatod a madárcsiripelést, elcsendesedsz. Ráadásul úgy, hogy észre sem veszed! 🙂 Csak azt érzed egy óra múlva, hogy sokkal nyugodtabb vagy.

Észre fogod venni, hogy már nincs tele a fejed akár az ötletekkel, akár a feladatokkal, akár a tervekkel.

 

A lassítást és az elcsendesedést IZOMként képzelem el. Lehet fejleszteni, és gyakorlással egyre erősebb lesz, egyre könnyebben fog menni a lassítás és az elcsendesedés.

Végül eljutunk oda, hogy meghalljuk a belső hangunkat is. Márpedig a belső hangunkra érdemes hallgatni, ő jobban tudja, hogy nekünk mi a JÓ, mint mi magunk. 🙂

Most te jössz!

  • Hogyan lassítasz?
  • Szoktál túlpörögni?
  • Nálad mi okozza azt, ha így érzed magad?
  • Mit teszel ilyenkor, mi vált be nálad?
  • Meg tudod előzni, hogy eljuss a túlpörgésig? Hogyan?
  • Szoktad hallani a belső hangodat? Vagy lehet, hogy eddig nem is figyeltél arra, hogy van belső hangod?

Mesélj a kommenteknél, nagyon kíváncsi vagyok, hogy nálad ez hogyan működik.

 

Végül megmutatok neked két videót.

Ez a két videó megmutatja, hogy mennyire különleges és csodás a világunk. A time-lapse videók érdekessége az, hogy bizonyos időközönként a kamera rögzíti a képet, és ezeket az állóképeket videóvá fűzik össze az operatőr. Vagyis a PILLANATOKé a főszerep.

De erről inkább a szakértő tudna mesélni. 🙂

Én csak segítségül hívom ezeket a videókat, hogy felhívjam a figyelmed arra, hogy LASSÍTS:

“…néha állj meg, nézz fel, és nézz körül. Vedd észre, hogy a világ több, mint munka, több, mint feladatok összessége. A világunk szép, és ne felejtsük el értékelni azt. Még akkor is, ha közben dolgozunk, terveket szövögetünk, és megvalósítunk, sokszor egész nap egy számítógép előtt ülve…”


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük