“Mit kezdjek az életemmel?” interjúsorozat mai szereplője Petra. 

Petra története annyira szépen megmutatja, hogy mennyire fontos a kitartás az utunk során. Petra elmeséli, hogy hogyan találta meg azt a területet, ami a szívéhez közel áll, és hogy milyen nehézségekkel találkozott az útja során. Kíváncsi vagy? Olvass tovább! 🙂

 

Csilla: Amikor fiatalokkal beszélgetek, gyakran visszaköszönnek ezek a gondolatok. Ismerősek neked ezek a mondatok/ érzések? Éreztél valaha így? 

“Nem tudom, mit csináljak. Ezer ötletem van, de mégis elvetem mind, hogy úgysem lehet, vagy úgysem menne…”

“Nem tudom, mit akarok kezdeni az életemmel.”

“Olyan jó lenne már megtalálni azt, amit szeretek, amiben kiteljesedhetek.”

Petra:  Őszintén szólva, sosem éreztem azt, hogy nem tudom, mit kezdjek, merre haladjak. A főiskolán megtaláltam azt az irányt, ami mindig is érdekelt. Egy remek előadó, nagyszerű előadása után éreztem azt, hogy a táplálkozástudomány témaköre érdekel igazán, amiben önmagam lehetek. Mélypontok voltak, de mindig is bíztam benne, hogy egyszer azzal fogok foglalkozni, amivel igazán szeretnék.

petra mit kezdjek az eltemmel2

 

Csilla: Elmeséled az utadat, hogy hogyan jutottál el oda, ahol most vagy? 

Petra: Elég régre nyúlik vissza. Óvodás koromban, ha valaki megkérdezte mi szeretnék lenni, én, a komoly 4 éves határozottságommal mindig azt válaszoltam, hogy szakács és belgyógyász. Az oviban vagy a konyhasarokban lehetett megtalálni, vagy a homokozóban formáztam egy újabb „sütit”. Ennek ellenére művészeti középiskolába jártam, iparművészeti tagozaton végeztem. A rajzolás, a mai napig jelen van az életemben, hihetetlenül megnyugtat, kikapcsol.

Egészségügyi főiskolán folytattam tanulmányaimat, ahol egészségturizmus-szervezői diplomát szereztem. Ezt követte egy wellness szakmenedzseri diploma, de az álmom a táplálkozástudományi mesterképzésre való felvétellel vált valóra.

Viszont a diploma megszerzése után egy évvel később éreztem, hogy így még nem teljes az egész, így beiratkoztam csoportos fitness instruktori képzésre egy fitness iskolába. Gondoltam, a mozgás és a táplálkozás együtt fog adni egy egész egységet. Mindig is mozogtam, szerettem a testnevelés órákat, szabadidőmben otthon tornáztam, vagy eljártam futni.

De a képzés mentálisan és fizikálisan is megviselt. A gyakorlatot teljesíteni, a hétvégi képzéseken teljes erőbedobással dolgozni nem volt egyszerű. Olyan mértékű izomlázat sosem éreztem, mint abban az időszakban.

A gyakorlat nem ment az elején, nem tartoztam az ügyesek közé, akinek ha egyszer elmagyarázták, akkor megértette, tudta, és csinálta. Emlékszem, az első gyakorlati hétvégén – az autóban sírva – jöttem rá, hogy nem volt jó döntés, saját magamat hibáztattam, hogy minek jöttem egy újabb iskolába, nem volt elég a meglévő végzettségek? Akkor úgy indultam el, hogy én abbahagyom, még az elején vagyok, miért teszem ki magam ilyennek?! Persze hazaérve a családom és a párom biztatott, hogy meg tudom csinálni, tartsak ki.

Idővel lenyugodtam, szorgosan tanultam, gyakoroltam az alaplépéseket itthon, számoltam zenére, reggel 6 órakor már a konditeremben voltam, este valamelyik terem csoportos óráján izzadva zártam a napot, mindemellett természetesen dolgoztam. A csoporttársakkal tartottuk egymásban a lelket, biztattuk egymást. A sikeres modulzáró vizsga után éreztem, hogy van esély.

Mindeközben 10 kg-ot fogytam (mindig is normál testalkatom volt), sokszor voltam ideges, nem mindig sikerült enni, de mindig az apró sikerekből építkeztem és haladtam tovább.

Idén májusban volt az első „iskolán kívüli” edzésem, egy nagyon kedves ismerősöm jött el, ketten csináltuk végig, volt ahol hibáztam, de tudtam lesz jobb is. Utána minden héten volt edzés, jó volt gyakorolni, szokni a helyzetet. Júniusban sikeres vizsgát tettem, csoportos fitness instruktor lettem, mikor átvettem a bizonyítványt hittem el igazán, hogy megcsináltam!!

petra mit kezdjek az eletemmel3

 

Csilla: Hogyan érzed magad, miközben ezzel foglalkozol?

Petra: Nagyon jól. Ha az edzésekről van szó, most érzem azt, hogy megérte minden szenvedés, minden egyes eltöltött perc az edzőteremben, a suliban. Megérte a legmélyebb pillanatokban is kitartani. Jelenleg heti kétszer tartok órát, kialakult csapatom van, szeretnek járni, a pozitív visszajelzések, az óra végén elhangzott „köszönöm”, „az ismét nagyon jó volt” kijelentések, a mosolygós arcok motiválnak, ezért tudom 120%-on csinálni.

Szerencsére most már a táplálkozástudomány területén is dolgozom, amiben szintén nagyon jól érzem magam. Folyamatosan képzem magam, hiszen mindig van hova fejlődni, mindig lehet jobbnak lenni.


 

Csilla: Kit/ mit emelnél ki, aki vagy ami nagy hatással volt rád/ az utadra, hogy oda juss, ahol most vagy?

PetraHa a táplálkozástudományi végzettségemet nézzük, a főiskolán a belgyógyászatot oktató orvos/tanár előadásán jöttem rá, hogy nekem tényleg ezzel a területtel kell foglalkoznom, majd az államvizsga után oda jött hozzám és gratulált a feleletemhez, a diplomavédéshez, és mondta, hogy reméli, egyszer a szakmában kollégák leszünk. Talán innen indult az „egészség iránti megszállottságom”.

 

CsillaMit üzensz azoknak, akik még keresik az útjukat, és fogalmuk sincs, hogy merre keressenek?

PetraMindenkinek van olyan tevékenysége, amiben jól érzi magát, amiben érzi, hogy kiteljesedhet. Merni kell nagyot álmodni, a legnehezebb pillanatokban pedig bízni abban, hogy megéri csinálni! Mikor készhez kaptam az egyetemi diplomámat, a vonaton hazafelé ez az idézet jött velem szemben, azóta gyakran eszembe jut: „Az életet álommá kell átalakítani, s az álomból valóságot formálni”.

 

Köszönöm Petra a válaszaidat és a képeket! Engem nagyon megérintett a történedet, teljesen átéltem, miközben mesélted, és minden szavadból sütött, hogy mekkora munka van mögötted és mekkora erő és kitartás van benned! További sok-sok sikert kívánok az utadon! 🙂

 


Miért született meg ez a cikksorozat?

Elhatároztam, hogy összegyűjtök olyan történeteket, amikben a szereplők már találtak valamit, ami szenvedéllyel tölti el őket, ami lelkesíti őket.

Az összegyűjtött történetek pedig bátorításul szolgálnak az Y generációnak, hogy keressenek tovább, addig, amíg találnak valamit, amiben jók, amiben végül kiteljesedhetnek. Mert ez boldogabbá és elégedettebbé teszi őket.

Itt olvashatsz a cikksorozatról bővebben»»»

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..