Hogyan ébredünk az első nap után? Azt nem mondanám, hogy frissen, üdén és kipihenve. Ellenben fáj a fenekünk, és már reggel fáradtak vagyunk.
Csak nevetünk magunkon, ahogyan nyögve vonszoljuk fáradt lábainkat és sajgó fenekünket. Tudjuk, hogy úgyis megcsináljuk a mai napot, bár a HOGYAN még annyira nem körvonalazódik. Előre rettegünk a tihanyi résztől. Miért épült olyan magasra az apátság? Igaz, nem lenne kötelező felmenni oda, a biciklis útvonalban nincs benne. Mi viszont szeretjük élvezni a megtett utat is, nem csak a cél a lényeg, és ki nem hagynánk a Balaton egyik legszebb részét.
A reggelit követően elindulunk. Milyen jó érzés újra a biciklin suhanni!
Korai az öröm, mert eltévedünk. A hoteltől elindulva még láttuk a bicikliutat jelző táblát, de egy kanyar után eltűnik. Egy-két helyen nem egyértelműen jelölik az utat, és ez is egy ilyen hely. Sebaj, megjelennek más biciklisek is, akik velünk szembe tartanak, és utánuk eredünk. Majd a táblát is meglátjuk.
Egy kellemes erdős részre érünk, van aki a reggeli kocogását intézi arra. Tényleg hangulatos, és még meleg sincs. 9 körül jár az idő.
Ma már okosabbak vagyunk, és kihasználva a modern világ adta lehetőségeket, egy mobil app-ot használunk, hogy mutassa nekünk, hány km-t tettünk meg eddig és hány perce vagyunk úton. Érdekes lesz megnézni az út végén!
Balatonfüred
Hamar beérünk Balatonfüredre. Szerencsére a sétányon visz a bicikliút, mert kár lett volna kihagyni ezt a részt. Elég sokan sétálnak a bicikliúton, mi pedig kerülgetjük a járókelőket. Éppen borfesztivál van, bár a bódék még nem nyitottak ki.
Mivel vizünk nincs, ezért az Anna-forrás felé vesszük az irányt. Kicsit kénes, de legalább hideg, frissítő és egészséges. Már alig várjuk, hogy megtöltsük a palackokat.
Mire a kavicsos, lépcsős, nem biciklibarát részen átvergődünk, látjuk, hogy a forrást bizony lezárták. 🙁
Újratervezés… Tudom, hogy Balatonfüred után lesz egy savanyúvizes kút, azt célozzuk meg.
Szerencsére az már működik. Vízzel felpakolva folytatjuk az utunkat.
Következő állomás Tihany!
Tihany
A félsziget előtt táblák jelzik, hogy Keszthely felé jobbra haladjunk, Tihany felé pedig balra. Most már biztos, nem kerüljük ki a félszigetet, elindulunk Tihany irányába.
A part mentén megállunk, és rövid ideig gyönyörködünk a vízben. Sok-sok vitorlás fehérlik a távolban.
Letérünk a bicikliútról, nem megyünk tovább a tihanyi rév-hez, mert eljött az idő. Felmegyünk az apátsághoz. De előtte kipihenjük magunkat, és élvezzük a friss levegőt és a víz látványát.
A meredek utat meglátva rájövünk, hogy itt bizony a biciklit tolni fogjuk. A tábla szerint 25 perces útról van szó. Hurrá, ez a nap első kihívása! 🙂
Szakad rólunk a víz, és toljuk a biciklit. Fel. Az emelekedőn. Meleg van, és fáradunk.
Viszont jó hír, hogy az út sokkal rövidebb, mint amire mi számítottunk a 25 percet olvasva. Már fent is vagyunk! Nem mértük az időt, de biztosan nem volt 25 perc.
Az apátság előtt nagy a tömeg, de azért egy kép erejéig mi is odaállunk. A kilátás pedig még mindig csodaszép. Nem lehet vele betelni, akkor sem, ha már nem először látjuk. Az ég tiszta, a Balaton pedig nagyon kék.
Most nem megyünk be az apátságba, ez nem az a kirándulás. Inkább teszünk egy biciklis sétát a központban.
Séta közben éppen azon tanakodunk, hogy lassan ideje elindulni, hiszen még sok-sok kilométer van hátra, itt pedig nem kényelmes a lejtőkön és emelkedőkön, nagy tömegben, macskaköveken biciklit tolni. Talán egy limonádé még belefér. Hiszen innunk kell. Erre sűrűn emlékeztetjük magunkat, mert az ivásról könnyű elfeledkezni a túra alatt.
Ekkor meglátunk egy táblát: levendulás kézműves sör… Viszont ezt mégsem hagyhatjuk ki. Tihany híres a levenduláról. Én nem szeretem a fagyit, így a levendulás fagyi kimarad, de valamit csak illene kóstolni, ami levendulás.
Így történt az, hogy megpihentünk az öreg hárs- és gesztenyefa alatt egy pohár hűvös levendulás sörrel. A zene is illett a hangulathoz, nem tudom melyik zenekar lehetett, de magyar népdal szólt modern feldolgozásban.
Annyira boldognak érezzük most magunkat. Teljesen meghatódunk. Attól, hogy itt vagyunk ezen a túrán, attól, hogy mennyire szép Tihany. Jól esik itt ülni, érezni és élvezni a hely hangulatát.
A sör jobb, mint amire számítottunk. Nem olyan, mint egy levendulás limonádé némi sör ízzel, hanem a sör íze a dominán, és van egy kis édes, levendulás mellékíze.
Jó itt ülni, de még messze van a mai szállás: Ábrahámhegy.
Folytatjuk utunkat.
A korábbi emelkedőn is könnyebb már lemenni, de annyira lejt, hogy biciklire ülni nem tudunk, hanem toljuk azt és közben fékezzünk a kerekeket, nehogy nagyon meginduljanak.
Megtaláljuk a bicikliutat jelző táblát is, és haladunk tovább a félszigeten. Sajnos rossz irányba. Nem tudjuk még itt, hogy a félszigetet nem tudjuk megkerülni és a Tihanyi révet elérve zsákutcába jutunk, és vissza kell fordulnunk. 2 órakor, a legmelegebb időpontban, éhesen és egyre fáradtabban útbaigazítást kérünk. Azt javasolják, hogy bizony, vissza kell fordulni, és visszafelé haladva látni fogjuk a táblát, amin már Keszthely lesz kiírva.
A rév a piros csillag a fenti képen. Mi pedig onnan balra indulunk, csak 10 perc után kezd gyanús lenni, hogy az rendben van, hogy ez is visszavisz a keszthelyi útra, de a hegyen át? Újabb emelkedők? Az most nem menne…
Újra visszafordulunk, és most már az ismert úton haladunk vissza addig a kereszteződésig, amit pár órája láttunk.
Amikor már megnyugszunk a röpke másfél órás kitértőt követően (…egy kicsit bosszankodtunk…), leülünk a parton enni. Lábunkat a vízbe lógatjuk, és elfogyasztjuk az utolsó energiaszeleteket és gyümölcszselét. Ezzel még egy darabig kibírjuk.
Egyébként sem akarjuk most magunkat teleenni, mert elnehezült gyomorral még nehezebb lenne tekerni. (Sőt, elárulom, hogy halat szeretnék enni Révfülöpnél…, mert ott van egy nagyon jó halsütöde mindig friss áruval. Ez tartja bennünk a lelket. Mert most csak kicsit vagyunk boldogok és lelkesek! 🙂 )
Aszófő – Örvényes – Balatonudvari – Balatonakali – Zánka
Ezek azok a városkák, ahol csak tekerünk és tekerünk. A bicikliút minden várostáblánál egy bal kanyarral elvisz bennünket a főúttól és a település mögött kerülünk, majd hoz vissza bennünket a település végén újra a főút mellé.
Ezek kisebb kitérők, és sokan javasolták korábban, hogy ne tegyük meg ezt az U alakot mindenhol, hanem menjünk ki a főúton ott, ahol beérünk egy városkába. De mi inkább az autóforgalomtól távol, a fás és árnyékos úton haladunk. Néha láttunk egy-egy pincészetet, aminek a nevével már találkoztam, és tudom, hogy finom a boruk.
Sajnos vasárnap zárva vannak, legalábbis az az egy, ahova szerettünk volna bemenni.
Elérjük Zánkát, és egyre melegebb van. Csak tekerünk és tekerünk. A nap tűz, árnyék alig van. Kisebb emelkedők, lejtők következnek.
A Balatonszepezd táblával egy időben meglátjuk a meredek emelkedős jobb kanyart is. Lepattanunk a bicikliről, mert oda feltekerni képtelenség! Legalábbis a mi biciklinkkel és ilyen fáradtan.
Amilyen nehéz volt feltekerni azon az utcán, annál szebb itt fent lenni, a település mögé kerülve a szőlők mellett haladni. Megállunk élvezni a tájat, és képeket készíteni, annyira idilli a domb a szőlőkkel, a késő délutáni nap sugaraival. Csend és béke.
Feltöltődve, újult erővel fejezzük be az U alakú, települést hátulról megkerülő szakaszt, és gurulunk vissza a főút mellé.
Révfülöp – Kánya Zoli Halsütője
Pár perc múlva elérjük a várva-várt révfülöpi táblát és meglátjuk a célt: Kánya Zoli Halsütője. Boldogan tesszük le a bicikliket, és nézzük végig a választékot. Sok jót hallottam már erről a helyről, és, bár már szezon vége van, így a választék is kisebb, de még így is találunk fogunk alá valót.
Balatoni tálat és pisztráng tálat rendelünk, rozé fröccsel, kovászos uborkával. Minden friss, finom.
Jóllakottan, pihentebben folytatjuk az utunkat. Már elmúlt 5 óra, kezdünk megnyugodni, hogy sikerül teljesíteni a mai távot, és még sötétedés előtt eljutunk Ábrahámhegyig, a szállásig.
Pálköve – Balatonrendes és az angyali hang
Pálkövénél, a településtáblánál újabb kanyarral kerülünk a település mögé, újabb emelkedő, újabb nehézségek. Már nehezen bírjuk. Fáj a fenekünk, fáradt a lábunk, zsibbad a karunk, de átjutunk Pálkövén is, és haladunk Balatonrendes irányába. Ez az utolsó település Ábrahámhegy előtt.
Balatonrendesre beérve a bicikliút újra elvisz bennünket a főút mellől, és egy balra kanyarral vinne a település mögé, úgy, ahogyan az előzőeknél is történt, hogy hátulról kerüljünk.
Viszont ez újabb emelkedőt jelent, és már nagyon elegünk van. Leszállunk az emelkedő elején a bicikliről.
Egy sövénnyel benőtt, nálunk magasabb zöld kerítés előtt állunk. Sehol egy árva lélek. Elkezdjük nézegetni a térképet, remélve, hogy levághatjuk ezt a részt valahogyan, mert már tényleg a határainkat súroljuk.
Ekkor egy hang szól hozzánk a kerítés mögül:
“Menjenek itt le balra a kisutcában, nem zsákutca. Az visszavisz a főúthoz, és levághatják ezt az emelkedőt.”
Mi csak az angyali hangnak nevezzük a kerítés túloldaláról segítő idős női hangot, ami megment bennünket. 🙂 (A későbbiekben kiderül, hogy tényleg lehet egy “Jó Tündérünk” az út során, mert sok-sok segítséget kapunk idegenektől.)
Így vágjuk le az utolsó emelkedőt és nehezebb szakaszt, és érünk be végre Ábrahámhegyre, ahol már csak annyi teendőnk marad, hogy megkeressük a szállásunkat.
A szállásunk az Ábrahámhegy vége tábla előtt található. Áttekerünk a településen, és végre megérkezünk.
A szállás kedves, barátságos, otthonos, pont olyan, amire most éppen szükségünk van.
Lepakolunk, és rohanunk le a strandra, hiszen ma még nem is fürödtünk a Balatonban. Márpedig hamarosan besötétedik. Újra biciklire pattanunk, mert a strand a szállástól pár km-re van. Letesszük a paripáinkat, veszünk egy fröccsöt, és leülünk a partra. Már csak pár gyerek van a vízben, a parton is pakolnak az emberek, csak a büfék vannak még tele.
Iszogatunk, pancsolunk a kellemes vízben. Nem hideg, kellemesebb a vízben lenni, mint a parton. Kezd hűlni a levegő. Sokat nevetünk, és alig hisszük el, hogy a mai napot is teljesítettük. A mai nappal megtettük a leghosszabb távot is, 65 km-t, ennél több már nem lesz. Bár a holnapi badscsonyi kör sem ígérkezik könnyűnek. Sebaj, azt is megcsináljuk, hiszen nincs lehetetlen.
Gofrival, palacsintákkal búcsúztatjuk a napot. Vagyis az összes létező ízből kérünk egy palancsintát, de már csak 2 darab maradt a büfében. Ezen a 2 darabon pedig megharcolunk a másik ablaknál álló úriemberrel. Azért úriember, mert az utolsó darabokat átengedi nekünk. Ha már nincs elég palacsinta, akkor kérünk pár gofrit is, hogy éhen ne maradjunk. 🙂 Végül tele pocakkal a sötétben hazatekerünk.
Hamarosan jön a beszámoló a harmadik napról, kövesd a Facebook oldalamat, hogy ne maradj le.
