Huh… nem is gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz visszaemlékezni a 20-as éveim elejére, és konkrétan arra, hogy milyen voltam 24 évesen. (Feladtad a leckét kedves ismerősöm! 🙂 )
Időhúzásként addig elmesélem, hogyan születettt (vagyis születik) ez a cikk:
Egy nagyon kedves ismerősöm éppen pánikol, hogy lassan betölti a 25. évét, és még nem ért el semmit. Mondanom sem kell, hogy igen sokat beszélgettünk már vele arról, hogy a “semmiről” más fogalmaink vannak. 🙂
Vajon én is így éreztem magam 24 évesen?
Vajon pánikoltam, hogy már megéltem 24 évet, de még sehol sem tartok?
Ha a blogomról ismersz, akkor azt láthatod, hogy tudatos, tervezős típus vagyok. Tudom, mit akarok, és haladok a céljaim felé. De vajon mindig így volt ez? És hogyan lettem ilyen?
24 évesen fiatal voltam és bohó. Mindig így mesélek arról az időszakról, de tényleg igaz. Az egyetem utolsó éveit tapostam angol-olasz szakon, és közben aktívkodtam az AIESEC diákszervezetnél, mint alelnök Debrecenben.
Itt egy kis tudatosság már megjelent, mert az AIESEC eredetileg egy közgazdász diákszervezet volt, és ez a tudás és tapasztalat nagyon jól jött az angol-olasz szakos képzés mellé. Nagyon szerettem az egyetemi óráimat, a tanárokat, és rengeteget kaptam tőlük, a személyiségem fejlődésére is nagy hatással voltak, de úgy éreztem, szükségem van valamilyen gyakorlati, kézzelfogható tudásra is, mielőtt kilépek a nagybetűs életbe.
Mert persze fogalmam sem volt, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Csak azt tudtam, hogy mit nem akarok: nem akartam tanár lenni, nem akartam tolmács, fordító lenni, nem akartam nyelviskolában dolgozni, nem akartam idegenvezető lenni, és nem nagyon volt más ötletem arra, hogy az angol-olasz diplomám mi másra lenne jó.
Bár amikor egy tanulmányi út során ellátogattunk Brüsszelbe, és megnéztük az Európai Parlament épületét, akkor kedvet kaptam ahhoz, hogy szinkrontolmács legyek Brüsszelben.
Ez a fellángolás egészen sokáig tartott a többi fellángolásomhoz képest. (Heteken keresztül nézegettem a szinkrontolmács tanfolyamokat és a brüsszeli gyakornoki pozíciókhoz szükséges feltételeket.)
Az AIESEC-es időszakot hihetetlenül élveztem: igazi pezsgő pörgős időszak volt rengeteg konferenciával, workshoppal, rengeteg új emberrel, sok-sok ötleteléssel, megvalósítással, kalanddal.
Az is érdekes, ahogy az egyik dolog hozza a másikat. Hogyan találkoztam az AIESEC-kel?
Az AIESEC-kel úgy kerültem kapcsolatba, hogy az egyik profiljuk a külföldi gyakornoki program, és mivel előtte ERASMUS-on, majd nyári egyetemen voltam Olaszországban, majd Brüsszel is elcsábított, mindenképpen ki akartam menni valahova gyakornokoskodni KÜLFÖLDRE. Mert fogalmam sem volt, hogy mit dolgozzak az egyetem után, de a kalandokra, a világ megismerésére nagyon vágytam. Így láttam meg egy AIESEC-es plakátot az egyetem folyosóján, és jelentkeztem a külföldi gyakornoki programba. Ezt több körös szelekciós folyamat kísérte.
Emlékszem az első interjúmra ebben a szelekciós folyamatban… A mai napig él bennem az a pillanat, amikor feltették a kérdéseket a céljaimról és a jövőről szóló elképzeléseimről. Tele voltam világot megváltó elképzelésekkel, de semmi konkrétumot nem tudtam mondani. (Megkaptam visszajelzésként, hogy próbáljam meg pontosítani a jövőmmel kapcsolat elképzeléseimet…)
“Szeretném a világot jobbá tenni. Szeretnék jó ember lenni, aki másokon segít. Szeretnék olyan munkát, amit élvezek, és másoknak segítek vele. A jövőben szeretnék egy szép családot, és szeretnék boldogan élni”
El sem tudtam képzelni, hogy ezekből a mondatokból hogyan lehetnek konkrét célok. Annyira frusztrált!!! 🙂
Azon törtem a fejemet, hogy hogyan lehet pontosítani ezeket a mondatokat.
“Elkezdem magamat még intenzívebben keresni.”
Gondoltam, és ezzel belevetettem magamat minden egyes szembejövő lehetőségbe. Reméltem, hogy majd valamelyik lehetőség megvilágosít, és rájövök, hogy miben vagyok jó és mit akarok.
25 évesen megszereztem az első diplomámat. (Az egyetem nekem 6 évig tartott, mert ez még a régi képzés keretein belül zajlott, amikor is 5 éves képzések voltak. Ráadásul a külföldi ösztöndíjprogram miatt egy évet csúsztam.)
Nagyon zavart, hogy már 25 éves vagyok, és azon kívül, hogy egyetem mellett magántanárkodtam, néha tolmácsoltam, fordítottam, AIESEC-eztem, és mindenféle ösztöndíjprogramot és egyéb lehetőséget kipróbáltam, nem tudtam, hogy mégis miben vagyok én jó. Mit csináljak? Nem volt még sosem normális munkahelyem, sőt, párkapcsolatban sem éltem.
Továbbra is külföldön képzeltem el az életemet, nem is akárhol: Olaszországban.
Az, hogy végül miért maradtam Magyarországon, és az első normális munkahelyem miért egy multinál jött össze Debrecenben, már egy másik történet lenne, de pár mondatban összefoglalva: találkoztam egy fiúval, aki mára már a férjem (tavaly házasodtunk össze, juhúúú! 🙂 ).
Milyennek látom mostani fejjel a 24-25 éves Csillát?
Megszállottan kerestem önmagamat, az utamat, és sok-sok mindent kipróbáltam, hogy hátha majd az a valami lesz az igazi, az a valami lesz az én utam.
A sok-sok minden kipróbálásában benne van sok hiba és sok butaság elkövetése is, dehát azokból a dolgokból tanultam a legtöbbet.
20-as éveim elején még nem terveztem. (Legalábbis az életemet nem terveztem, az AIESEC-ben rengeteget foglalkoztunk tervezéssel, de az a helyi bizottság életével kapcsolatos tervezés volt.)
Nagyon szerettem már akkor is a hatékonyság témákat, a to-do listákat és mindenhol ötletek voltak felírva, mindenhol cetlik hevertek. Szétszórt voltam, és próbáltam rendszerezni az életemet. Dehát annyira MINDENT akartam, és annyi mindent csináltam, hogy nehéz volt rendszert vinni bele.
A tudatosságom viszont már akkor is jelen volt, mert tudtam, hogy olyan tudásra és tapasztalatra van szükségem, amivel szerethető munkákat csinálhatok hosszú távon. (Akkor találtam ki, hogy online vállalkozást szeretnék, és igen sok idő kellett ahhoz, hogy az ötlet is megjöjjön hozzá.)
Mit tanácsolnék a 24-25 éves önmagamnak most?
Látva azt, hogy szépen alakult az életem azóta, megtaláltam azt, amit szeretek, csak annyit üzennék, hogy csináljon mindent ugyanúgy: próbáljon ki sok-sok mindent, élvezze az életet, kövessen el hibákat, tanuljon, fejlődjön.
DE! Bízzon magában, hogy tudatossággal, türelemmel, következetes cselekvéssel, tanulással és önismerettel szép élete lesz. 🙂
MOST TE JÖSSZ!
- Ha 24-25 éves vagy, benned milyen érzések vannak? Hogyan látod most magad, az életedet, a jövődet?
- Ha pedig már elmúltál 24-25, hogyan emlékszel vissza arra az időszakra? És mit üzennél az akkori önmagadnak?
Köszönöm, hogy elolvastál. 🙂 Elég hosszú cikk lett, pedig még bele sem mentem a részletekbe, de remélem az üzenetet sikerült átadnom. Ha további történetekre vagy tippekre vagy kíváncsi, akkor kövess Facebook-on is.