Nem onnan közelítem a témát, hogy mindenhol tökéletes életeket látunk, és ez milyen hatással van ránk. Tudom, hogy tudod, hogy nincs olyan, hogy tökéletes élet. 🙂 Ezért ebbe most bele sem megyek.

Egy olyan mondatról írok, ami olyan sokszor előjött mostanában a beszélgetésekben:

– “Már nem itt kellene tartanom.” 

“Mire gondolsz?”

“Mindenkinél azt nézem, hogy hány évesen hol tartott már. Hány évesen találta meg az álommunkáját, hány évesen lett vállalkozása, hány évesen lett vezető. Hozzájuk képest le vagyok maradva. Még most fejeztem be az egyetemet, már nem itt kellene tartanom.”

Sokaktól hallok ilyen mondatokat, tehát jön a kérdés hozzád is:

Te szoktad így érezni magad?

Megnyugtatásként rögtön azzal kezdeném, hogy ne érezd ezt, hiszen X-nek és neked teljesen más a háttere, az életútja, a tapasztalata, és ő egy másik utat jár. Te is egy másik úton haladsz. A te utad a TE utad.

Hogyan jelentkezett ez nálam?

Sajnos tudom, hogy ez nem elég megnyugtató, mert én is sokszor éreztem magam így régebben. Addig, amíg meg nem találtam, hogy mi az, ami igazán érdekel. Amint megvolt a téma, már ritkán néztem oldalra, helyette annál többet előre, és annyira fűtött a lelkesedés, a motiváció, hogy eszembe sem jutott másokat figyelni, mert azt éreztem, hogy tudom, hova akarok eljutni, és előbb-utóbb meglesz. Mert rajtam múlik.

Az is sokat segített, amikor megnéztem, hogy a példaképeim hány évesen kezdték, és hány év áll mögöttük. A kedvenc coach-aim, akik most már befutott sztárok, 10-15-20 éve kezdték. Hallgattam tőlük olyan interjúkat, amikben a kezdetekről meséltek, amikor még például az egyik pincérnőként dolgozott 30 évesen és mellette csinálta a coaching tanfolyamot.

Még mindig emlékszem azokra a rosszabb pillanatokra, amikor a Linkedin vagy Facebook profiloknál néztem másoknál a karrierüket, és a dátumokat. Közben bántottam magamat, hogy nem igaz, hogy én még csak itt tartok.

Ez önbizalomhiányból fakadt: nem voltam tisztában az erősségeimmel, azzal, hogy miben vagyok jó, és azt mire használhatnám. Ezért másokat figyeltem, hogy talán az majd ötletet ad nekem abban, hogy mégis merre induljak el. De ötletet nem adott, csak sooook rossz érzést.

Órákat tudtam ezzel eltölteni!!!! De tényleg! Mennyi energia ment az ilyen jellegű “kutatómunkákba”! 🙂

Obsessive Comparison Disorder

Ezt a jelenséget Obsessive Comparison Disorder-nek hívják, magyarra lefordítani nem szeretném, és nem is találtam meg a magyar megfelelőjét az interneten.

Az angol cikkekben olyan megoldási javaslatokat látok, hogy:

  • csökkentsd a Facebook-ozási időt
  • ne nézz TV-t
  • fókuszálj a jóra, a sikereidre

Ha ez a jelenség már kóros nálad, akkor nem olyan egyszerű a megoldás, hogy ne Facebook-ozz többet, vagy csökkentsd azt le napi 1 órára. Mert akkor biztosan találsz más utat ahhoz, hogy ostorozd magad, hogy “miért tartasz még mindig itt?”

Mi segíthet, hogy ne hasonlítgasd magad másokhoz?

A fókuszált cselekvés segíthet.

Ha tudod, hogy mit szeretnél.

De ha nem tudod, hogy mit szeretnél, akkor mire fókuszálj?

Kezdd el jobban megismerni magad.

Tehát a megoldást az ÖNISMERET-ben látom.

Hosszú út ez, sooook(k) munkával. De amint elkezded tisztábban látni az értékeidet, erősségeidet, akkor elkezded keresni a módját annak, hogy hogyan használhatod ezeket.

Ajándék munkafüzet

Készítettem neked egy ajándék munkafüzetet, ami kérdésekkel a vágyak témáját járja körbe.

Jelenleg a munkafüzetek nem elérhetőek, mert már elavultnak találom őket, és eljött az idő az átdolgozásukra.

 

Remélem segít neked tisztábban látni önmagad, ami az első nagy lépés lehet ahhoz, hogy leszokj az összehasonlítgatásról.

 

+ 1 tipp:

Keress olyan példaképeket, akik idősebb korukban, vagy sok-sok év után érték el azt, amit te szeretnél, és akkor kicsit fellélegezhetsz.

Mert tényleg nem késtél le semmiről. Azt látom a környezetemben, hogy attól a ponttól, hogy valaki megtalálta az útját (+ óriási munkával), a sikerek is jobban jönnek, és minden felgyorsul. Az útkeresésnek és önmagunk megismerésének is van varázsa, élvezd ki! 🙂

Most te jössz!

  • Mi az, amiben jó vagy?
  • Mi az, amit élvezel, ami érdekel, amit szívesen csinálnál?
  • Mi lehet az első, legkisebb lépés ahhoz, hogy elkezd azt csinálni?

2 hozzászólás on “Már nem itt kellene tartanom.” – Kóros hasonlítgatás az Y generációnál

  1. Szia! Bár én nem munka területen érzékeltem ezt, mivel még diák vagyok, de szintén sok hasonló önpusztító gondolatom volt. Szerencsére nekem is sikerült megtalálnom, azokat az örömeket, s biztos pontokat, amik miatt rájöttem, hogy bizony annak kell örülnünk, amink van, nem szabad hasonlítgatni. Köszönöm ezt a pozitív hangvételű írást.

    • Szia, örülök, hogy tetszett és pozitívnak találtad ezeket a sorokat! Jó olvasni, hogy te sem engeded, hogy ezek az önpusztító gondolatok eluralkodjanak rajtad. Csak így tovább! 🙂 Ha vannak jól bevált trükkjeid, tippjeid, megosztod őket?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük