Nap, mint nap belebotlok olyan posztokba, cikkekbe, reklámokba, amikor valaki arról mesél, hogy mára már megtalálta a siker kulcsát, a boldogság titkát. Ma már minden rendben van, jól érzi magát, szereti az életét. Ilyenkor ezt megmutatja még a tökéletesen megcsinált képekkel is, sminkben, szép ruhákban. Szép arccal, csinosan.
Én pedig látom, hogy körülöttem milyen sok fiatalt tesz tönkre a tökéletesség látszata.
Milyen példákat látok, ha körbenézek?
Sok olyan példa van körülöttem, akiknek látszólag szép életük van, de belelátva, egy-egy tekintetet elkapva látom, hogy sok ott a küzdelem, a harc és a szenvedés.
Sok olyan példát is látok, akik nem mernek lépni, nem mernek tenni a vágyaikért, céljaikért, mert félnek, hogy nem tökéletesek, nem készültek még fel, még nem tudnak eleget.
Olyat is látok, hogy sokaknak mennyi erőfeszítésébe kerül fenntartani egy látszatot.
Aminek örülök, hogy sok olyan példát is látok, akik évekkel ezelőtt elkezdtek cselekedni. Tettek a céljukért minden egyes nap, még akkor is, ha nem volt könnyű. Akkor is cselekedtek, ha fáradtak vagy nyűgösek voltak. Ma pedig már egyre szebb az életük, egyre kiegyensúlyozottabbak, és a mai napig őszintén beszélnek a küzdelmeikről, a félelmeikről, a kudarcaikról. Mert ez sokkal inspirálóbb és motiválóbb, mint a tökéletesség látszata, és őket nézve elhiszem, hogy minden lehetséges, csak akarni és csinálni kell.
Évekkel ezelőtt még elhittem, hogy van tökéletesség:
4-5 éve én is hittem sok üzletembernek és üzletasszonynak. Elhittem nekik, hogy lehet minden tökéletes:
“Lehet tökéletes életünk, lakhatunk szép helyen, lehetünk szépek, lehet párunk, lehetnek tökéletes barátaink, tökéletes munkánk, tökéletes karrierünk. Lehetnek tökéletes napjaink.”
Akkoriban annyira frusztrált, hogy az én életem miért nem tökéletes!
Akkor milyen az én életem?
Szeretem az életemet, elégedett vagyok azzal, amim van, ahol tartok. Van egy boldog kapcsolatom, szerető férjem, vannak barátaim, és a karrieremmel is szépen haladok. Szép helyekre szoktunk utazni, és viszonylag kényelmesen élünk.
Mikor összeköltöztünk párommal, tele voltunk diákhitellel, és hajtottunk szép fizetésekért, hogy a hitelt törlesszük. A szép karriert összehoztuk, és a hitelt is visszafizettünk. Ehhez kellett kb. 5 év kemény munka.
Ezek miatt az elmúlt években megtanultam, hogy mennyi munkába kerül az, hogy haladjunk.
Azt is megtanultam, hogy nincs tökéletesség, és erről nagyon gyorsan el kell feledkeznem. Amíg arra hajtok, addig folyton elégedetlen leszek. De ez nem letörte a motivációmat, hanem sokkal erősebbé, kiegyensúlyozottabbá tett, mert így már nem arra hajtok, amit nem tudok elérni. Mert az “elég jó” is elég.
A mai napig vannak nyűgösebb, fáradtabb időszakok nálunk. Férjemmel nagyon sok időt töltünk munkával, önfejlesztéssel, tanulással, és nem könnyű ezekre időt szánni a napi rutin mellett. Néha minden és mindenki idegesít bennünket. 🙂
De minden nap egy új nap. Minden nap újult erővel felkelünk, újra meg akarjuk váltani a világot. Pozitívak vagyunk, és tudjuk, hogy minden fejben dől el.