A te fejedben is úgy jelenik meg a kempingezés, mint egy kényelmetlen, sokszor igénytelen, olcsóbb alternatívája az utazásnak?
A kempingezés egy életstílus, amit lehet nagyon szeretni, de nagyon utálni is.
Adok egy kis ízelítőt belőle.
Két héttel korábban kérdezték barátaink, hogy tervben van-e még bármilyen utazás erre az évre.
“Tervben nincs.” – Így hangzott a válasz. És csakugyan nem volt tervben az, hogy egy hét múlva bepakoljuk a kempingfelszerelést az autóba, és útnak indulunk.
Hirtelen jött az ötlet.
Horvátország közel van, így a horvátokra esett a választásunk. (Ráadásul azok a jellegű kempingek, amiket mi szeretünk, főleg a horvátoknál és az olaszoknál fellelhetők.)
A döntést még az segítette, hogy egyik DXN-es csapattársam, Ljiljana, aki egyébként Olaszországban él, Horvátországban tölti a szezont.
Ljiljanával 3 éve ismerkedtünk meg online. Rátalált az olasz DXN-es oldalamra, és megtetszettek neki a termékek. Közvetlen, lendületes hölgyről van szó, hamar megkedveltem, és egy kellemes kapcsolat alakult ki köztünk. Régóta szerettem volna vele találkozni.
Így történt az, hogy Vir szigete felé vettük az irányt.
Előre nem kutakodtunk az interneten, hogy hol vannak kempingek, rábíztuk magunkat a sorsra, hogy majd úgyis találunk valahol valamit.
Székesfehérvártól az út mindössze 6 és fél óra volt. Egyszer álltunk meg reggel 7 órakor reggelizni. Az út olyan hamar eltelt, hogy egyszer csak azt vettünk észre, hogy le kell térni az autópályáról, és már majdnem a szigeten vagyunk.
Vir szigete
A sziget elképesztően szép részén találtuk magunkat, miközben kempingeket kerestünk. Így bukkantunk rá a vörös sziklára is, ahol már alig voltak turisták.
AutomCamp vagy Camping Village?
Hamar rájöttünk, hogy a sok-sok AutoCamp felirat és tábla egyszerű kempingeket jelöl, inkább lakóautós vagy lakókocsis utazóknak szól, és ezek a kempingek alig kiépítettek. Sok helyen a vadkempingezést váltották ki ezekkel a kijelölt kempingezős helyekkel, amik nem összehasonlíthatók a kemping falvakkal.
Márpedig mi az úgynevezett Camping Village-eket, vagyis kemping falvakat szeretjük. Amik tényleg olyanok, mint egy kis település: akár ki sem kell mozdulni, mert a kempingen belül éttermek, boltok, szórakozási lehetőségek várják a vendégeket. Ideális hely a pihenésre, feltöltődésre. Ezek a kempingek nagyon népszerűek a német és olasz turisták körében.
Mivel Vir szigetén ilyen nem találtunk, végül a GPS súgójára bíztuk magunkat, ami egyetlen camping village-et mutatott a környéken: Pag szigetén. Arra vettük az irányt, hogy megnézzük, van-e szabad hely. Ljiljanához pedig majd valamelyik nap visszajövünk, hogy nyugodtan, pihentebben beszélgethessünk.
Irány Pag felé
Pag már nem volt messze Virtől, a két órás út alatt a táj szépsége lekötött bennünket. A hegyek egyre kopárabbá és sziklásabbá váltak, míg végül már csak a sárgás és kékes színek domináltak. Szinte alig-alig találtunk zöldet.
Megérkeztünk. A kemping neve Šimuni Camping Village. Mikor a szabad helyekről érdeklődtünk, mondták, hogy már csak a FREE-ZONE-ban vannak helyek. Mint kiderült, azért “free” a “zone”, mert szabadon bárhol leverheted a sátradat, ahol még látsz számodra elegendő helyet. A korábban megismert kempingekben, az isztriai Medulinban, vagy az olasz kempingekben ez nem volt szokás, mindig ki voltak jelölve a sátorhelyek, sokszor fehér csíkokkal rajzolták meg a határokat.
Digitális méregtelenítés
A következő napokról azt tudom elmondani, hogy tökéletes digitális méregtelenítésben volt részem. Pár napig nem létezett más, csak a tenger, a hegyek, a friss levegő, az úszás, a fehér kavicsok.
A kempingezésben az egyik legjobb érzés, ami sokak számára talán a legnagyobb kényelmetlenséget okozná, az a természetközeliség. Kiépített és tiszta zuhanyzók és wc-k vannak a kempingezők számára, így a természetközeliség alatt inkább azt értem, hogy lefekvés előtt az utolsó, amit még látsz, az a csillagos ég és a vizet bevilágító hold fénye. Éjszaka hallod a hullámok játékát, reggel pedig, amint kilépsz a sátorból, rögtön meglátod a tengert.
Majd elkészíted a reggelit, a kávét vagy teát, és közben ott a tenger. Ülsz, iszol, eszel és nézed. Nem kell az evéshez tévé, telefon, mert a tenger a társaságod.
Nem beszélve a barátságos sátorszomszédokról. 🙂 Előfordul, hogy nagyon szimpatikus, kellemes embereket fogunk ki szomszédoknak, és érdekes módon nem zavar az, hogy ott eszünk egymás mellett. Felkelünk, jó reggelttel köszöntjük egymást, ha valaki eszik, akkor jó étvágyat kívánunk neki, ha pedig haza indul, akkor elköszönünk tőle. A kempingezésnek is van egy kultúrája, kell hozzá nyitottság, de alkalmazkodóképesség is.
Nem csak digitális méregtelenítés zajlott, hanem gondolatnagytakarítás is.
Jellemző volt rám korábban, hogy a nyaralásokra listával, könyvekkel, jegyzetfüzettel készültem. Mert szerettem volna sok-sok dolgot megoldani, megfejteni, kitalálni. Emiatt pedig feszültnek éreztem magam, hogy
“mindjárt vége a nyaralásnak, de még nem olvastam el ezt, nem oldottam meg azt…”
Most semmilyen feladatot nem hoztam a nyaralásra. Könyvet sem. Ebben a pár napban szakítottam minden szokásommal, az egyébként itthon jól működő napi rutinomat is elhagytam: nem írtam naplót reggelente, nem olvastam, nem jógáztam, nem meditáltam.
Jól éreztem magam így. Mert bár van egy jól működő, engem támogató napi rutinom, a szabadságot mindennél többre becsülöm. Az a legrosszabb, amikor saját magunkat tesszük a szokásaink rabjává.
Sokszor csak ültem és feküdtem, hallgattam a tengert, néztem a körülöttem játszó gyerekeket, és figyeltem a gondolataimat. Nem volt unalmas. Inkább megnyugtató. Nem volt rohanás, teendők, listák, tervek. Csak a pillanat volt.
Pár nap alatt pedig, a gondolataimat figyelve, észrevettem olyan negatív gondolatokat, amiket próbáltam megszüntetni. Mégpedig úgy, hogy ha bevillantak, akkor nem foglalkoztam velük. Nem adtam nekik energiát, nem reagáltam rájuk, nem szőttem őket tovább, csak megvártam, hogy tovább szálljanak.
Azt is felfedeztem a gondolataimat figyelve, hogy milyen félelmek vannak bennem. Több olyan kép villant be, hogy mi lenne ha belelépnék egy tengerisünbe, vagy megcsúsznék a sziklákon. Ezektől a képektől is igyekeztem megszabadulni. A gyerekek sokat segítettek ebben. Figyeltem őket, hogy mennyire félelemnélküliek. Hogy megfogják a tengerisünt, és szétszedik. Hogy lemennek a víz mélyére, és felhoznak egy tengeriuborkát.
Amikor csodálattal néztem őket, szinte kitalálták a gondolataimat. Pár nap alatt több olyan élményben volt részem, hogy odahoztak nekem egy tengerisünt, egy kagylót, vagy egy tengeriuborkát, hogy nézzem meg, fogjam meg őket. 🙂 Mintha érezték volna, hogy félek tőlük, és szerettek volna segíteni a félelmem legyőzésében. 🙂
Vir szigetén találkozunk Ljiljanával
Egyik nap felkerekedtünk, hogy meglátogassuk Ljiljanát. Ljiljana testvérének egy bárja, étterme és appartmanja van a parton, és Ljiljana a szezont már évek óta ott tölti, segítve testvérét.
A találkozás jól sikerült, olyan volt, mintha már korábban is találkoztunk volna.
Mesélt arról, hogy milyen sok a magyar turista a szigeten. Kérdeztük a helyi jellegzetességekről, a tipikus ételekről, hogy ő, mint horvát, mit a ajánl. Abban maradtunk, hogy a tipikus horvát konyhát inkább az ország belsejében ismerhetjük meg, és ha majd ősszel Zágrábba el tudunk menni egy hétvégére, amikor ő is ott lesz, megkóstoltat velünk tipikus ételeket.
Arra is kitértünk, hogy olasz férjével, Mauróval nem mondtak le arról, hogy jó lenne a DXN-t megnyitni Horvátországban. Sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan is tudják ezt megvalósítani. Az első lépés mindenképpen az, hogy legyenek termékfogyasztók. Ha nincs vásárlás, ha nincs fogyasztás, akkor nem érdemes megnyitni a horvát piacot.
Tetszik, ahogyan leírja a horvát népet. Erős, dolgos népről van szó. Nem élnek túl jól, viszont nem ülnek karba tett kézzel várva, hogy majd valaki segít rajtuk. Dolgoznak, és nem nézik, mi a munka. Azt csinálják, amire éppen lehetőségük van, nem válogatnak, nem büdös számukra a munka.
Ljiljanával elköszönünk egymástól, és abban maradunk, hogy ősszel összehozunk egy zágrábi találkozót.
Zadar, vagy olasz nevén Zara
Virtől alig fél órára található Zadar. Ez Dalmácia fővárosa. Rómaiak foglalták el i.e 2. század közepén, és a római uralomról tanúskodik a főtér közepén található római fórum.
A városban sétálva olyan, mintha Olaszországban járnánk. Szűk utcák, macskakövek, az óváros felépítése nagyon olaszos.
A partmenti sétányon érdekesen kialakított lépcsőkön ülnek a turisták. Hallgatják a tengeri orgona játékát. A lépcsők mögött lyukakat találunk, ahonnan különböző zörejek hallatszanak. Ahogyan a hullámok a lépcsőknek ütköznek, a beépített sípokon (csöveken) szólalnak meg.
A tengeri orgonáról nincs olyan képem, ami teljes méretében megmutatja, ezért itt egy kép wikitől kölcsönkérve.
Hangulatos, bár túl nagy a tömeg, így továbbmegyünk. Még sétálunk a városkában, majd visszautazunk a kempingbe. Meleg van, és a városnézés kevésbé esik jól a tűző napon, a melegben.
Felfedeztük Pag szigetét is
Egy másik nap szükségünk volt gázpalackra a kempingfőzőnkhöz, így kimentünk Pag városába. Vagyis azt céloztuk meg, de úgy gondoltuk, ha már úgyis úton vagyunk, akkor autózzuk körbe a szigetet.
Így történt, hogy találtunk egy csodaszép strandot, ami inkább tűnt tónak, mint tengernek, mert a sziget körbe ölelte.
Lun ezer éves olajfái
Lun irányába haladtunk, mert az a sziget csücske, és ha odáig eljutunk, akkor kaphatunk egy teljesebb képet a szigetről. A város felé közelítve több száz éves, több kilóméteren keresztül húzódó olajfa ligetek ejtenek bennünket ámulatba.
Lun területén mint egy 80.000 olívafa van, melyek közül közül 1500 az olajfák oblica nevű fajtához tartozik. A vélekedések szerint némely vadon termő luni olívafa akár ezer évesnél is öregebb lehet, s ezzel a világ legkorosabb fái közé tartoznak.
Az egész Mediterráneum területén nincs még egy, a természetes környezetében ilyen jó állapotában fennmaradt vadolajfa liget. (Forrás)
Lun városkája egy öbölben fekszik, hajókkal, éttermekkel, agavé kaktuszokkal. Az öböl egyben strand is, sokan fürdenek.
Éhünket és szomjunkat egy tengerre néző teraszon csillapítjuk, majd visszatérünk a kempingbe.
Összefoglalva, miért szeretem a kempingezést?
- Mert napokon keresztül két viselet létezik (kis túlzással szólva): a bikini és a strandruha.
- Mert egész nap friss levegőn vagy.
- Mert a tenger karnyújtásnyira van. Ez az első, amit reggel meglátsz, és az utolsó, amit elalvás előtt látsz.
- Mert pozitív a légkör, a szomszédok segítenek egymásnak, ha kell, és mindenkinek van a másikhoz egy jó szava.
- Mert olyan jó friss levegőn elkészíteni a végtelenül egyszerű ebédet vagy vacsorát: grillezett cukkini, grillezet hús, egy pohár bor, és a tenger.
Próbáltad már? Kipróbálnád? Mesélj, kíváncsi vagyok a véleményedre.
Ha pedig kedvet kaptál egy hasonló úthoz, kérdezz bátran, vagy olvasd el a tavalyi beszámolót itt»»»
