Mióta a házfelújításról szól az életem, azóta foglalkoztat a kérdés: kell-e világgá menni a boldogságért?
Amiről most szól az életem, és amit mostanában közvetítek, az nem a mainstream. Olyan életem van, ami nem Insta-kompatibilis. Nincs szó benne szép helyekről, utazásokról, szép ruhákról, szép sminkről.
Még a tudatos, okos emberek is könnyen depresszióba tudnak süllyedni a kirakatvilágot szemlélve, mert úgy érezhetik, hogy az az élet, amit ők élnek, nem ELÉG JÓ, lehetne JOBB. Nekem is vannak ismerőseim, akiket néha-néha elönt(ött) ez az elégedetlenség érzés, pedig ha jobban megnézik, nekik a jövőképükben egy kedves családi kuckó áll gyerekzsivallyal, nem pedig a digitális nomád kép. Mégis könnyű összezavarodni.
Sokkal nagyobb hatással van ránk az internet világa, mint azt tudatosan észrevennénk. Erről már írtam sokat érintve a social media káros hatásait, digitális detoxot, vagy még akár a médiával összefüggő self-help káros hatásait is.
A mai cikkben inkább azt szeretném végigvenni, hogy melyik a jobb: világgá menni vagy letelepedni? Melyik úton található a boldogság?
De azt hozzáteszem, hogy úgy írok erről, hogy én még nem mentem világgá. Tehát nem tudok teljesen objektív lenni, de nem is akarok leszólni egy oldalt sem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon szeretek utazni, és a jövőképemben nagyon sok utazás szerepel.
Most viszont nincs itt az utazás ideje, most a telepedés ideje van.
Kérdezheted, hogy mi az, hogy “ideje lenne valamit megtenni”. Nehéz meghozni egy olyan döntést, ami lehet, hogy ebben a pillanatban még nem tűnik fontosnak, de aminek hosszú távon, mondjuk 10-15 év távlatából, már hatalmas hatása van az életedre. Nem csak a letelepedés kérdése ilyen, a gyerekvállalás kérdése is. Egy kedves ismerősöm mesélte, hogy bennük 30 éves korukra sem jött elő az ősanya-ősapa érzés, nem öntötte el őket a vágy, hogy márpedig ők igenis most rögtön azonnal gyereket szeretnének. Ezért úgy közelítették meg a kérdést, hogy bánnák-e 10 év múlva, ha most nem indulnának el a gyerekvállalás útján. Az volt a válaszuk, hogy bánnák, és ma már van egy édes kisbabájuk, akit nagyon szeretnek.
Tanulságos példa ez, mert a mai rohanó, túl sok ingerrel teli világunkban nagyon nehéz látni, hogy mi az igazán fontos nekünk. Mert olyan sok a lehetőség, és annyi mindent elérhetünk, hogy szem elől lehet téveszteni a lényeget. Mindenkinek más a boldogság, és a médiában a bloggerek, influencerek a saját verziójukat tálalják, és egy-egy rosszabb napon könnyű azt gondolni, hogy a te utad nem is olyan jó, lehet, hogy inkább azt kellene kipróbálni, amit ő csinál, mert ő olyan boldognak tűnik.
Ehhez lesz fontos az önismeret, az, hogy tudd, hogy neked mi a fontos, neked milyen értékek a fontosak, te miben hiszel, és milyen a jövőképed. Nem kell egy részletes képet látnod, elég, ha körvonalakban érzed, hogy milyen életet szeretnél élni később. 5-10-15-20 év múlva.
Jól döntöttem-e akkor, amikor a letelepedést választottam? Így leszek-e boldog?
Ha még nem ismerjük egymást, és nem követtél eddig, akkor neked mesélem, hogy tavaly szeptemberben vettünk egy öreg házat, és annak zajlik most a fejújítása. A vártnál és tervezettnél sokkal több munka lett vele, ezért a beköltözés csúszik, és az elmúlt időszak igen nehéz volt. Ezerszer megkérdőjeleztem az univerzum igazságosságát, hogy MIÉRT én, miért mi kerültünk ebbe a fizikailag, mentálisan, lelkileg embert próbáló helyzetbe, és ezért foglalkoztat mostanában nagyon az, hogy talán jobb-e világgá menni, és/vagy a digitális nomád életmódot választani. Mert az kívülről nézve olyan könnyed, olyan tengerpartos, olyan napfényes, olyan mosolygós. Az én életem pedig most nem olyan mosolygós.
Milyen nehézségekkel szembesültem az elmúlt közel egy évben? Boldog voltam-e?
Mivel váratlanul érintett bennünket a helyzet, hogy nem csak egy csinosító festés, helyrepofozás kell a háznak, hanem annál több a munka vele, így nem tudtunk felkészülni az előttünk álló időszakra: sem mentálisan, sem anyagilag, sem fizikailag.
Gyorsan át kellett ütemezni a költségeinket, és lemondani egy olyan életről, amit előtte éltünk.
A házvásárlás előtt sokat utaztunk férjemmel, sokszor jártunk éttermekben, nagyon nem kellett nézni, hogy a vajat betehetjük-e a kosárba. Aztán tavaly ősztől minden megváltozott, és mai divatos szóhasználattal élve igen minimalista életmódot kezdtünk el folytatni.
Szükség volt itt a háziasszonyi kreatívkodásra, hogy mindig finom, és lehetőleg egészséges ételek kerüljenek az asztalra. Mivel sok munkát a háznál mi végzünk, így a fizikai munka miatt megváltozott a kívánt ételmennyiség is, hiszen égettük rendesen a kalóriákat. Erre is reagálnom kellett a konyhában.
Nem csak az étkezésünk változott meg, hanem az is, amit nőként fontosnak tartok. Eddig sem vettem túl sok ruhát, de azért a semminél többet. Ugyanígy van ez a sminkekkel, kozmetikumokkal. Ezekre ősz óta egyáltalán nem költök. Összesen 2 farmert vettem magamnak. Mielőtt sajnálni kezdesz, hogy milyen rossz nekem, és elképzelnél igénytelen szürke kisegérként, jelzem, hogy minden rendben van, jól érzem magam. 🙂
Sőt, nagyon érdekes kísérletnek élem meg ezt az időszakot.
Az időszakot, ami arról szól, hogy a korábbi életminőségünkből lejjebb kellett adni. Néha rossz, de összességében nekem izgalmas. Mert rengeteget tanultam arról, hogy az igényeim vajon tényleg az én igényeim-e, és vajon honnan jönnek azok az igények, mi táplálja őket. Tényleg kell az nekem? Miért szeretnék valamit megvenni?
Az elmúlt időszakban sok olyan dolog előkerült, amit nem használtam, csak állt a kamrában/szekrényben/polcokon, és azokat elkeztem használni. Így mondhatjuk, hogy történt egy hatalmas TISZTULÁS. Bennem is, és a környezetemben itt.
Hiszen nem csak a tárgyak, ételek, ruhák területén történt tisztulás, egyszerűsödés, hanem a körülöttem lévő emberek között is. Mivel minden percünket a ház tölti ki, ezért sokan eltűntek az életünkből. Mindenki éli a saját életét, és mindenkinek megvannak a nehézségei, és lehet, hogy eljön az idő, amikor valakivel újra találkoznak útjaink, de most egyelőre azt tudom mondani: az útjaink nem irányba visznek.
Ehhez az is hozzátartozik, hogy a házat választottuk, ha valamilyen programról, szórakozásról volt szó. Nem mentünk mostanában sehova, nem utaztunk, csak az Obiba és a Praktikerbe. 🙂 Mert most ez a fontos. Idén először hagyjuk ki sok-sok év óta a tengerparti nyaralást is. De az az igazság, hogy ha mehetnék most, akkor sem biztos, hogy mennék. Ebben a pillanatban inkább csak pár nap fizikai pihenésre vágyom, teljesen mindegy hogy hol. Lehet ez a kertben is a fenyőfa alatt egy jó könyvvel. Nem hiszem, hogy tudnék bármilyen utazást élvezni, mert tele vagyok a ház körüli gondolatokkal, mert ez a világ még mindig nagyon új nekem. Nagyon gyorsan bele kellett tanulnunk az építőipar rejtelmeibe, a szakszavakba, az anyagokba, a mesteremberek stílusába, munkamoráljába… Igen komoly projektmenedzsment ez. 🙂
Összefoglalva:
Bár sok a lemondás, annál sokkal érdekesebb nekem az, ahogy letisztult, hogy mi az, ami fontos számomra. Az elmúlt időszakban megkérdőjeleztem minden társadalmi elvárást, minden igényt, és rendbe tettem magamban, hogy én mit akarok, és a hang, amit hallok, az honnan jön, és kinek a hangja.
Sok mindent tanított a ház, például a hulladék kérdésről is sokat tanultam, amiről itt írok. Vagy az Instagrammos #mittanítottnekemaház sorozatomban is sokat meséltem.
Bár tömörre sikerült, sok konkrétumot nékülözve, de próbáltam összefoglalni azt, hogy mikről mondtunk le mostanában a ház miatt.
A felelősség a boldogság?
A korábbiakat elolvasva talán érthetőbb, hogy miért foglalkoztatott annyira, hogy nem lenne-e jobb világgá menni, nem felelősnek lenni egy ház miatt, nem foglalkozni olyan komoly dolgokkal, mint az építkezés.
Többnyire arra jutok, hogy a házat pontosan azért vettük, hogy legyen egy kedves, nyugodt, boldog életünk. Hogy grillezzünk a kertben egy nyári estén, vagy, hogy megpihenjünk a fa alatt egy nehéz nap után. Szeretünk dolgozni, és szeretjük látni a munkánk gyümölcsét, így persze, elfáradunk sokszor, de visszatekintve már látható a két kezünk gyümölcse. És ez jó érzés.
Én a felelősséget választottam. Felelősséggel vagyok a ház iránt, a családom iránt. Nem ez a legboldogabb időszakunk, hiszen fárasztó és nehéz, de nincs olyan, hogy tökéletes boldogság, és az az igazi kihívás, amikor egy-egy nehéz napba is sikerül boldog pillanatokat csempészni.
Boldog pillanatokat csempészni például frissen sütött kennyérrel. Mert az az otthon, amit betölt a frissen sütött kenyér illata. 🙂 És én hetente többször sütök kenyeret.
A gondolatmenteim végén pedig arra szoktam jutni, hogy:
…nem, nem mennék gyökerek nélkül világgá. Kell egy bázis, ahova bármikor visszatérhetek, mert a gyökerek fontosak. A ház pedig a későbbiekben, hosszú távon nézve nem lesz akadálya annak, hogy 1-1 hónapot más országokban éljünk. Tehát nem, nem az jelenti a boldogságot, hogy világgá megyünk. De nem is az jelenti a boldogságot, hogy veszünk egy házat. A boldogság a mindennapokban van, mégpedig a választásainkban, hogy azt a nehézséget, amivel éppen találkozunk, hogyan éljük meg, milyen hozzállást választunk, és ez milyen érzést kelt bennünk.
Most te jössz!
Valahol azt olvastam, hogy a lakosság nagy része évente csak párszor boldog. Nekem minden nap vannak boldog pillanataim. Te milyen gyakran vagy boldog, és mi a boldogságod titka? Mesélj, kíváncsi vagyok!
Ajándék, ami segíthet a boldogáskeresésben és az útkeresésben:
A boldogságkeresésben nagy szerepe van az önismeretnek. Ha szeretnéd jobban megismerni magadat, akkor szeretettel ajánlom ezt a még régebben készült mini-tréningemet»»
Remélem, szeretni fogod, és tanulságos lesz számodra.