Hatékony 5 pontos reggeli rutinom

Én nagyon sokat küzdöttem a megfelelő napi és főleg reggeli rutin kialakításával!

Mivel az élet, és a körülmények mindig változnak, ezért a napi rutin is mindig változik, és továbbfejlődik. De ha már tudod, mi az, ami nálad működik, sokkal könnyebben tudsz változtatni rajta akkor, amikor az életed is változik.

 

MOST, ebben az ÉLETHELYZETEMBEN ezek a legfontosabb pontjaim, amiket próbálok követni, tartani.

Reggeli rutin – 1. pont: ébredés

Hogyan jutottam el odáig, hogy megreformáltam az ébredési rutinomat?

Amikor elkezdtem itthonról dolgozni, összefolyt a munka és a magánélet, az iroda és az otthon határa elmosódott. Mivel szeretem, amit csinálok, ezért az volt az első gondolatom reggel, hogy megnézzem az emaileket, megnézzem, vannak-e új hozzászólások Facebook-on, kik like-olták a legújabb posztokat. Ezzel rögtön az ágyam mellett lévő telefonhoz nyúltam. Igen, nem a Páromat simiztem meg, hanem a telefonom után nyúltam. Később, amikor rájöttem, hogy ezen változtatni kell, már nem a telefonnal aludtam, és nem a telefon után nyúltam elsőként, hanem kiugrottam az ágyból, és leültem a laptop elé. 

Most ezt csinálom: Felébredek, és nem ugrok ki rögtön. Pár percig még fekszem, és ELKÉPZELEM A NAPOMAT, hogy milyen jó dolgok fognak velem történni. Elképzelem azt is, hogy milyen érzés lesz, amikor elérem a vágyott céljaimat. Amikor ez megtörtént, nyugodtan, lassan felkelek.

Nekem a második verzió sokkal jobban bevált. Eleinte jól működött az első verzió is, és nem mondom, hogy nem fordul elő még most is néha-néha, de hosszú távon nem hatékony, mert túlpörgéshez, és akár kiégéshez is vezethez. Akármennyire szereted, amit csinálsz.

 

Reggeli rutin – 2. pont: víz, ganoderma, spirulina

Felkelés után az első utam a konyhába vezet.

ganoderma-spirulina-eletstilus egeszseg
ganoderma – spirulina – gyömbéres víz

Felteszem a vizet forrni a kávéhoz, és iszom egy nagy pohár citromos vizet, és azzal beveszem a ganoderma gyógygombát és a spirulinát. A spirulina egy ‘superfood‘, az ‘asztronauták eledele‘, minden megvan benne, ami kell a szervezetnek. A ganoderma pedig az immunrendszer erősítéséről, az egyensúly helyreállításáról, és a méreganyagok kiűzéséről gondoskodik. Nagyon érdekelnek az alternatív gyógymódok, a kínai gyógyászat, így szerettem bele a ganodermába és a spirulinába is, mert hiszek abban, hogy megelőzni kell, nem gyógyítani. Itt írok erről a szenvedélyemről.

A vizet szoktam gyömbéresen is inni.

Előre elkészítem a következőt, és pár napig elvagyok vele: Lereszelem a gyömbért, összekeverem citromlével, mézzel, és összerázom. Isteni finom! 🙂

A következő 5-10 percben, amíg felforr a víz, megmosom az arcomat, légzőgyakorlatokat, nyújtógyakorlatokat végzek.

 

Reggeli rutin – 3. pont: kávé és naplóírás

Amikor felforr a víz, elkészítem A KÁVÉT. Pár éve már csak a ganodermás, egészséges, lúgosító kávét iszom. A hagyományos kávénak imádom az illatát, az ízét, de nem bírja a gyomrom. Amikor Olaszországban éltem, akkor is csak napi egyet tudtam belőle meginni, annyira erős.

reggeli-kave-ganoderma-reggeli rutin-eletstilus coaching

A kávé kortyolgatásakor írok. A naplómba. De már nem úgy, mint kislány koromban.

Arról írok, hogy milyen jó dolog fog velem aznap történni. Vagy arról írok, hogy milyen céljaim vannak, és az ezzel kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet, és KÉTSÉGEIMET vetem papírra. Bizony, a kétségeimet sokszor leírom, mert az írás struktúrálja a gondolatokat, és egyszerűsít. Nagy része meg is oldódik, miután leírom. Így pozitívan, tiszta fejjel kezdem a napomat.

Ekkor még be szoktam tenni az egyik kedvenc számomat, vagy egy vizualizációt, hogy még pozitívabb hangulatba kerüljek.

 

Megfigyeltem, hogy ha így indul a napom, sokkal jobban alakul minden, és sokkal jobb dolgok történnek velem, mint amikor ezek a lépések kimaradnának. 

Kicsit macerásnak tűnhet ez a ceremónia, de nem tart sokáig. Kb. 30, max. 45 perc alatt bőven végzek mindennel.

 

Reggeli rutin – 4. pont: reggeli és felöltözés

A reggelit le szoktam egyszerűsíteni: smoothies/turmixok/zabital. Régebben sokszor teljesen kihagytam a reggelit, de nem tett jót az egészségemnek. Mivel a reggeli elkészítéséhez még mindig sokszor lusta vagyok, mert annyira égek a tettvágytól, hogy belevessem magamat a tennivalókba, így turmixokat reggelizem többnyire. Gyorsan el lehet őket készíteni, telítenek, egészségesek.

smoothies-turmixok-zabital-reggeli rutin-szokasok coaching

A felöltözés résszel még küzdök! 🙂 Sokszor elmarad… Ha itthonról dolgozom, akkor a vizualizációs rész után egyből megnézem a napi feladatokat. És nem állok fel, hogy felöltözzek.

Ezen még dolgozom, mert teljesen más hangulatban telik egy napom, amikor alvós ruhában vagyok, mint amikor egy normális ruha van rajtam (leggings és egy felső például).

 

Reggeli rutin – 5. pont: feladatok

Ezzel veszi kezdetét a munka. Megnézem az emaileket, az üzeneteket, és elkezdem megcsinálni a napi feladatokat. Itt írtam arról, hogy hogyan lesznek napi feladatok a tervekből.

Itt már csak arra kell vigyázni, hogy észrevegyem, amikor az ebédidő közeleg. 11-12 óra közül szoktam egy nagyobb szünetet tartani. Ekkor mosok, pakolgatok, ebédet csinálok, és 1-2 órakor folytatom a munkát.

 

Mindannyian mások vagyunk, és neked nem biztos, hogy az válik be, ami nekem. És ez nem baj. De próbálkozz, kísérletezz, és előbb-utóbb összeáll a kép nálad is, hogy mi az, ami működik, mi az, amitől jobban érzed magad. 

————————————–

Elég az elméletből!

DE, hogy ne csak én meséljek 🙂 …

Nézzük meg, neked milyen a napi rutinod, és milyen szokásokon lehetne változtatni, vagy milyen új szokásokat lehetne bevezetni. 

Ebben segít ez a munkafüzet, amit nagy-nagy szeretettel készítettem neked. (Jelenleg a munkafüzetek nem elérhetőek, mert már elavultnak találom őket, és eljött az idő az átdolgozásukra.(

 

Ha 30 napig, megszakítás nélkül, minden nap elvégzed azt az adott dolgot, akkor az tényleg a szokásoddá válik. Így legalább TUDATOSAN, TE alakítod ki a szokásaidat.

Ne feledkezz el arról, hogy sikeres 30 nap után megjutalmazd magad. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. “cookie”-kat vagy “sütiket” használ. A sütik kicsik, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az “Elfogadom” feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás