Most egy izgalmas és nagyon egyszerű feladatot hoztam nektek. Az életcél olyan nagy szó, olyan bonyolult dolgokra szoktunk gondolni, és amikor itt állunk huszon-harmincévesen, és azt érezzük, hogy még mindig fogalmunk sincs, hogy mi a mi célunk ezen a földön, és van-e egyáltalán, akkor nagyon el lehet keseredni.

Nem egy beszélgetésem volt mostanában veletek arról, hogy meséltetek, hogy ott álltok 26 évesen, és fogalmatok sincs, hogy mit akartok, mit élveztek igazán, és már ideje lenne valamit találni, amiért minden reggel felkeltek. De sokan meséltétek, hogy még 30-as éveitekre sem állt össze a kép, vagy már elmúltatok 40 év, és egyre inkább kezditek elveszíteni a hiteteket, hogy mi az értelme a földi létnek. Nem beszélve arról, hogy többetek egyáltalán nem is hisz abban, hogy egyáltalán bármi célt vagy értelmet kellene keresni az életünknek.

Mielőtt folytatom a feladattal, amit hoztam nektek, még gyorsan megemlítem, hogy mi ennek a “Gyakori tervezős kétségek” sorozatnak a háttérsztorija:

Segítségetekkel elkezdtem összegyűjteni egy kérdőívben a legnagyobb félelmeket, kétségeket, kételyeket a tervezéssel kapcsolatban. Arra gondoltam, hogy nagyon rövid bejegyzésekben megválaszolom ezeket, vagy legalábbis reagálok rájuk. (Ha még nem töltötted ki a kérdőívet, itt megteheted. Köszönöm!) Most pedig hadd meséljek tovább az életcél témáról.

 

“Nem tudom, hogy mi az életcélom.”

Annyit még szeretnék hozzátenni, hogy coach-ként a gyakorlatiasságot célzom meg, szeretem, ha a nagy álmok mellett cselekvés is van, hiszen a tettek visznek bennünket előre. Az életcél témával foglalkoznak spirituális és ezoterikus szakértők is, én viszont nem viszem el ezt a témát kevésbé kézzel fogható irányba. Fontos még azt kiemelnem, hogy semmi bajom nincs az elvontabb vagy spirituális vagy ezoterikus megközelítéssel, konzultáltam már a témában kineziológussal, energetikussal, lelkésszel, és egy idő után kialakult az, hogy én miben hiszek. Ezekben a cikkekben nem a saját hitemet fogom rátok erőltetni, mert annál sokkal fontosabb az, hogy ti is kipróbáljatok sok mindent, keressetek, beszélgessetek, hogy összeálljon a világnézetetek. Nos, visszatérve oda, hogy coach vagyok, a coaching nagyon cselekvésorientált, és én is azt mondom, hogy lehet ezeken a témákon gondolkodni, lehet kutatni, keresni, de semmi nem visz olyan közel a válaszokhoz, mint maga a cselekvés.

 

Van-e egyáltalán életcélunk?

Sokan hisztek, sokan nem hisztek benne. Az, hogy hisztek-e benne vagy sem, nem tart majd vissza benneteket attól, hogy egyszer majd rátaláljatok. Maximum egy kicsit tovább fog tartani azoknak, akik nem hisznek benne, mint azoknak, akik hisznek benne és keresik azt. 🙂 De ne szaporítsuk tovább a szót, mutatom a feladatot.

 

20 perces feladat, amivel megfejheted az életcélodat:

Rögtön meg is cáfolom a 20 percet, bár van akinek ennyi is elég. 🙂 Lehet, hogy neked 40 perc lesz, ha nagyon-nagyon szkeptikusan állsz a feladathoz, akkor lehet 60 perc is. Sőt, ha nem állsz szkeptikusan a feladathoz, akkor is lehet 60 perc. Nekem addig tartott. 🙂

Ha meg akarod fejteni az életcélodat, akkor először ki kell ürítened a fejedet, ami tele van minden olyan gondolattal, amit máshonnan hoztál.

Itt a feladat:

  1. Fogj egy papírt, vagy nyiss meg egy word doksit, amibe pötyöghetsz (- én az utóbbit használtam, mert sokkal-sokkal gyorsabb, és ennél a feladatnál fontos lesz a gondolkodás nélküli gyorsaság)
  2. Írd fel a papír vagy word doksi tetejére: “Mi az én életcélom?”
  3. Kezd el írni a válaszokat. Nem kell egész mondatnak lennie, nem kell hosszúnak lennie, lehetnek nagyon rövid, pár szavas válaszok is. Írj le mindent, ami eszedbe jut.
  4. Addig ismételd a 3. lépést, amíg nem jutsz el egy olyan válaszhoz, aminek a leírásánál összeszorul a szíved, vagy netalántán el is sírod magad. Az lesz a A VÁLASZ.

Ahogyan én csináltam:

Leírom a saját tapasztalataimat is, mert ennek a 4 lépésne az elolvasása nem ad teljes képet a feladat érdekességéről.

Elkezdtem írni. Vagyis pötyögni a billentyűzeten. Először nagyon semmitmondó válaszok jöttek. Csak pár szavasok, de nem estem kétségbe, csak írtam tovább. Mindent, ami eszembe jutott, hogy kiürítsem a fejemet, és eljussak egy olyan válaszig, ami igazi, valódi és az enyém. Ezek a sablonos, semmitmondó válaszok voltak az elsők:

  • írni
  • embereknek segíteni
  • szeretni
  • szeretve lennni
  • fény lenni
  • segíteni
  • segítésből jött a coaching
  • időseket áplolni
  • családommal lenni
  • családomat gondozni
  • nyitottnak lenni és emberekre hatással lenni
  • hatással lenni
  • azzal, amit képviselek példát mutatni

Látod? Eleinte csak egy dolog körül forgott az agyam: segíteni, hatással lenni. De aztán egyre inkább elkezdtem megkérdőjelezni, hogy miért is ezeket írom, mi áll a válaszok mögött. Egyre többször tettem fel a MIÉRT kérdést egy-egy válasz után, és ástam egyre mélyebbre. Volt olyan is, hogy 5 pontot keresztül írtam le ugyanazt a választ, mert nem jutott eszembe semmi.

A 162. válasz volt az, amire azt mondom, hogy az A VÁLASZ. Ezt is azért írom le neked, hogy lássd, ez nem lesz könnyű. Van olyan, hogy valaki 500 körül írta le végül azt, amit az igazinak érzett. Attól függ, hogy mennyire van tele a fejünk máshonnan, másoktól hozott gondolatokkal, álmokkal, célokkal, és, hogy mennyire kérdőjelezzük meg azt, amit leírunk.

60 körül már nagyon elegem lett. Ideges lettem, hogy ilyen nincs, hogy mekkora hülyeségeket írok le, ennek az egésznek semmi értelme. Ez is teljesen normális, te is el fogsz jutni arra a pontra, amikor ideges leszel, és az egész feladatot abbahagynád, földhöz vágnád a laptopot, és kimennél szusszanni. Küzdj tovább. 🙂

Ott jött az első áttörés, hogy 60 körül elkezdtem írni már az érzelmekről is, hogy mi dühít, mi idegesít, és mi köze ennek az egésznek az életcélomhoz. Írtam az igazságkeresésről, az igazságról, a hazugságokról, a harmóniáról, a harmónia elvitt egy teljesen más irányba: a formákhoz, színekhez, művészethez, textúrákhoz.

Kalandoztam össze-vissza, és nagyon sokszor feltettem a válasz után magamban a MIÉRT kérdést addig, amíg azt nem éreztem, hogy lejutottam a válasz mélyére.

Jöttek olyan válaszok is, amik a szabályokkal, rendszerrel voltak kapcsolatosak, sőt, még a halál téma is feljött, hogy hogyan szeretném érezni magam életem végén.

Lesznek majd olyan részek, amik megdobogtatják a szívedet, azokat a válaszokat emeld ki, mert azokból tudsz a vége felé összesíteni.

129-től már éreztem, hogy jó úton járok, és egyre hevesebben dobogott a szívem, egyre izgatottabb lettem, egyre hosszabb mondatokat írtam, amikben próbáltam összegezni az előzőleg leírtakat: összegezni a harmóniát, igazságot, példamutatást, családot, szeretetet, reggeli madárcsiripelést, a formákat, színeket.

A válasz, ami a végén megszületik arról, hogy te miért vagy itt, olyan lesz, amiben minden egyes szó azért van ott, mert az a szó fontos neked, ahogyan a mondatszerkezet is fontos lesz, és tényleg olyan sűrítmény lesz az az egy mondat a végén, amit ha bármikor visszaolvasol, akkor érezni fogod, hogy összecsend mindennel, amiben hiszel.

Ez lett az én végső mondatom. Volt előtte pár hasonló mondat, volt olyan, amiben arról írtam inkább, hogy életem végén hogyan érezném magam, de aztán meggondoltam magam, és csak a napom végét vettem bele. A mondat, ahogyan összeáll, ahogyan a minta ismétlődik, azt a körforgást mutatja amiben hiszek: hogy minden mindennel összefügg, minden mindenre hatással van. Ha elolvasod, látni fogod, hogy nincs benne túl sok konkrétum, de számomra mégis fontos mondat. A te mondatod is olyan lesz, hogy lehet, ha valaki elolvassa, nem lát benne semmi érdekeset, semmi különlegeset. De ha te elolvasod, akkor könnybe lábad a szemed.

Egy fénnyel, harmóniával, szeretettel és igazsággal teli világért kelek fel minden egyes reggel a szeretteim mellett – madárcsicsergésre, napsütésre, – hogy egy jobb világért cselekedjek, – amiben az erősek egymást erősítik, és felemelik a gyengéket, – hogy a nap végén azt mondhassam, hogy igen, ma is megtettem mindent egy jobb, fénnyel, harmóniával, szeretettel és igazsággal teli világért, ami a legjobb táptalaj ahhoz, hogy egyre többen keljenek fel egy fénnyel, harmóniával, szeretettel és igazsággal teli világban minden egyes reggel a szeretteik mellett madárcsicsergésre, napsütésre.

 

Miért működik ez a feladat?

Nem kell hinned abban, hogy működik. A feladat végén úgyis megérted magadtól, hogy működik-e, és ha igen, miért. Ha 10 különböző embert megkérdeznék, hogy miért működött, mindenki mást mondana.

Úgyhogy hajrá, állj neki, és kezdj el írni. Persze ha írás közben feladod, akkor nem tudod meg, hogy működik-e. Tehát ne add fel, csak írj, írj, írj, akkor is, ha már dühös és elkeseredett vagy.

Régebben is csináltam hasonló feladatokat, és mindig hasonló válaszok jönnek ki. Érdekes megcsinálni akár évente ezt a feladatot. De ennyire ne szaladjunk előre, először elég egyszer megcsinálni. 🙂 Akkor is, ha szkeptikus vagy.

 

Most te jössz!

Megcsináltad? Milyen volt? Megvan a mondatot? Megosztod velem? Mesélsz arról, hogy milyen érzelmek jöttek fel benned írás közben? Nagyon kíváncsi vagyok!

 

A májust arra szánom (a szokásos munkáim mellett), hogy összeállítsak egy online tanfolyamot a hosszú távú tervezésről. Amint elérhető lesz a tanfolyam, szólni fogok a Facebook oldalamon, Instagrammon és a Facebook csoportban is, biztosan az is hasznos lesz számodra. Hamarosan jön a következő gyakori kérdés a tervezéssel kapcsolatban. 🙂

Jó kis előkészítése lehet ez a feladat ennek a májusi kihívásunknak a FB csoportban, amikor is mindenki választ magának egy nagy célt májusra, és rendszeresen számonkérjük egymást, hogy ki hol tart. Mert együtt könnyebb, és persze a cselekvés fontosabb, mint maga a tervezés vagy a puszta álmodozás. 🙂

Várlak ott is szeretettel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..