Elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehet az élet 7 éjszakán át egy 132,500 tonnás, 5000 vendéget befogadó 300 méter hosszú tengerjáró hajón. Ez a Costa Diadema.

Hogyan vehettem részt mégis egy luxus hajóúton? Itt írtam róla»»»

Itt pedig írtam Rómáról és az első találkozásról a luxushajóval»»»

Most pedig folytatódjon a történet ott, ahol a felszálláskor abbamaradt. Mert, hogy csodás meglepetést tartogat az este számomra, amit még a felszálláskor nem is sejtek.

A hajón megkeressük a kabinunkat. Tájékoztatást nem kapunk, hogy mi, merre található, így nekünk kell mindent felfedezni. Sebaj, az este 9-kor kezdődő vacsoráig van időnk. Csupán az éhség gyötör bennünket, mert utoljára Budapesten, a reptéren ettünk pár falatot, az pedig reggel 6-7 között történt. Régen volt. Rómában az evés nem fért bele az időnkbe.

“Először megnézzük a kabint, aztán felfedezzük a hajót, és keresünk valamilyen harapnivalót is. Csak találunk valamit.” – gondoljuk nagyon naivan.

A falon két tablót pillantunk meg, az egyiken a hajó menedzsmentje látható: többnyire olaszok. Egy másik tablón pedig a vendéglátással kapcsolatos vezetőség van felsorolva. Ők már egytől-egyig ázsiaiak. Később szembesülünk vele, hogy, bár a hajó olasz zászló alatt fut, a felszolgáló, kiszolgáló személyzet többnyire ázsiai: Fülöp-szigetekről, Indiából vannak sokan. De találkozunk dél- amerikaiakkal is. A ruhájukra tűzött nevük alatt ott az országuk neve is, így könnyű megállapítani, hogy ki honnan jött (ha a külsejük nem tenné ezt egyértelművé).

Az ázsiai személyzet csak annyiban zavaró sok vendégnél, hogy a legtöbb utas olasz, akik nem nagyon beszélnek más nyelven a sajátjukon kívül. Mi Párommal elvagyunk így is-úgy is: legyen az olasz vagy angol.

A kabinunk a 9. szinten található. Liftből kilépve egy nagyon-nagyon hosszú folyosó kell végighaladni, ami sötét és szűk. A szobák egy része előtt már ott sorakoznak a vendégek bőröndjei, amiket a check-in-nél adtak le. A mi bőröndünk később érkezik, hiszen még fél órája sincs hogy leadtuk azokat a parton. Előre tudtuk, hogy erre kell készülni, így minden fontos dolog a kézitáskánkban volt.

costa diadema kabin

A kabinva belépve meglepődünk, hogy milyen tágas, világos az egész, pozitív csalódásban van részünk. Sokkal kisebbre számítottunk. Egy franciaágy, egy kis heverő, asztal, és beépített szekrény. A fürdőszoba is kellemes: mosdókagyló, nagy tükör, zuhanyzó és wc. Többet nem is várunk egy hajós kabintól. A falon monitor mutatja a hajó útvonalát, és élesben is láthatjuk a vizet a fedélzeti kameráknak köszönhetően.

costa diadema szoba
A függöny mögött van az erkély. De olyan képet egyelőre nem találok, ahol az is látszik.
costa diadema kabin
A képernyő szerint már úton vagyunk. Bevallom, a kép nem az első napon készült. 🙂

A kabin ékköve az erkély, rögtön meg is nézzük. Tágas és ott is van két szék. Sajnos az idő hűvös és szeles ahhoz, hogy kiüljünk, szezonban biztosan sokkal kihasználhatóbb.

A kabin felfedezése után nincs más hátra, itt az ideje, hogy vadásszunk valami ennivalót. A kísérlet kudarcba fullad, pedig minden létező bárt és éttermet megnézünk, de sehol nem szolgálnak fel ebben az időben ételt. Még szendvicset sem. Volt uzsonna, de az kb. fél 4-ig tartott, és lesz vacsora este. Most pedig 5-6 között jár az idő, így csak egy gyümölcslevet kérünk az ázsiai, tört angolsággal beszélő fiatalembertől. Kapunk hozzá sósmogyorót is, az segít átvészelni ezt a pár órát.

costa diadema belul
Az étkező terek is úgy vannak kiépítve, hogy oldalt lehessen látni a vizet.

Beszélgetünk, nézelődünk, ismerkedünk a hajó hangulatával. A szintek igényesek, a csillogó-villogó színes falak a luxus érzetét keltik. Vagy szeretnék kelteni. Nekem túl sok, de mindenképpen tiszta és új.

A Costa Diadema hajó 2013-ben került átadásra, és indult első útjára, azóta járja a tengert. Ez a legnagyobb hajó a Costa hajói közül. A hajón megszüntették az utasok teljes hajón végigvezetését. Szerettünk volna egy túrát, hogy megnézzük többek között a gépteret, a konyhákat, a személyzeti részt, de ezek a részek ma már el vannak zárva az utasok elől. A Costa Concordia 2012-es balesete óta a hajókon fokozottabb biztonsági intézedések vannak, és a vendégek csak a számukra fenntartott helyeken közlelekedhetnek.

costa diadema belul

costa diadema belul

liftek costa diadema

A kabinunkban találunk füzetet a mai programokról, és látjuk, hogy ma olasz est lesz. A dress-code, vagyis az általuk javasolt öltözék az olaszos színkombináció. Ezzel nem készültünk, de egy fehér blézer és egy zöldes árnyalatban játszó sál piros fülbevaló megteszi. (Később azért rutinra teszünk szert, és piros este nem fog ki rajtunk. De erről később. 🙂 )costa diadema vacsora

Az utasok türelmetlenül állnak az étterem előtt este 9-kor. Korábban nem mehetünk be, mert még az előző ültetés után takarítanak, és teszik fel az új terítéket. Minden vacsoránál két ültetés van, a DXN-es csapatot a második ültetésre osztották be. A magyaroknak, és néhány másik keleti európai országból jött vendégnek (szlovák, cseh) kicsit késői az időpont. Az olaszok és spanyolok számára pedig pont jó.

Az egyik vidám spanyol DXN-es ismerősünk vacsora után ki is javítja Páromat, aki lelkesen ‘Jó éjszakát’ köszön. “Éjszaka? De hiszen még csak most keződik az este!” Ez 11-kor hangzott el. Mindig irigyeltem a déli népek energiáját és lendületét, az én korán kelős hamar elálmosodós lényemmel. 🙂

Vacsorára várva az olasz DXN-esek között megpillantok egy ismerős arcot. Először nem hiszek a szememnek: “Márpedig ő Manuel. De mit keres itt? Hogy került ide?”

(Manuel az az olasz csapattársam, aki ún. Gyémánt vezetői pozíciót tölt be. Egy 30 éves rendkívül ügyes és értelmes fiatalemberről van szó. Többször beszéltünk erről az útról, és tavaly novemberben még úgy nézett ki, hogy eléri a kiírt pontszámot, és megnyeri ezt a jutalomutat. Azonban januárban kiderült, hogy pár pont híján lecsúszott róla. Én akkor nagyon elszomorodtam, és nem is szerettem volna résztvenni ezen a hajóúton, ha nincs itt csapattársam. Manuel pedig nyugtatott, hogy ne aggódjak, az ő motivációja töretlen, és majd legközelebb neki is sikerül.)

De tényleg, hogy került ide? Oda kell mennem hozzá.

Nem tudtam eldönteni, hogy mérges vagyok-e, hogy nem szólt, vagy az örömöm nagyobb a mérgemnél. Miközben a bennem dúló érzéseket próbálom beazonosítani, annyit tudok kinyögni, hogy ‘szép estét’, és akkor Manuel odanéz. Észrevesz.
Elkezd nevetni, miközben én a szavakat keresem, és helyettem kimondja, hogy “most azon gondolkodsz, hogy mi a fenét keresek itt, ugye?” Nem tagadom. 🙂 Elmeséli, hogy az utolsó pillanatban jött egy olyan lehetőség, hogy mégiscsak sikerült jönnie. A részletekbe most nem megyek bele, de nem is ez a fontos. A lényeg, hogy itt van.

A dologban az még a vicces, hogy az indulás előtti napokban felvetettem az olasz csapatnál, hogy milyen jó lenne találkozni. Hiszen pár olasz csapattársamat leszámítva, nagyon sokakkal nem találkoztam még személyesen. Márpedig a hajó La Speziát és Savonát érinti, így az arra lakókat mozgósítottam. 

Whatsapp csoportban zajlott a szervezkedés, és az egyik környékbeli csapattárs, Luigi magára vállalta a nagy feladatot. Annyit mondott, hogy “ne aggódj, keresek egy bárt, és szólok, hogy mkor találkozzunk ott”.

Nos, ismerve az olasz szervezést, az olasz sebességet, és nem elfeledkezve az olasz rögtönzési képességekről, nehezen tudtam abban bízni, hogy ebből bármi is lesz.

Kevesen élnek azon a környéken, és én közvetlenül csak pár csapattárssal vagyok kapcsolatban. 

Nico az egyetlen, aki rögtön megígéri, hogy jön. A többiek annyit írnak, hogy megpróbálják megoldani/ dolgoznak aznap/ még nem tudják/ nekik nem jó a délelőtt, csak a délután…. stb.

Manuelt is kérdeztem, bár ő messze lakik (Veronában) La Speziától, így sajnálattal mondta, hogy ő ezt most kihagyja, de nekünk jó szórakozást. 

Mindenesetre megírtam mindenkinek, hogy mi csütörtökön már indulunk Olaszországba, és én már nem fogom látni, hogy ők mire jutottak a Whatsapp chat-ben, mert nem lesz internet a telefonomon. A találkozó pedig pénteken lenne. Annyiban maradtunk, hogy ha La Speziába ér a hajó, akkor írok Luiginak és Nicónak egy sms-t, hogy ott vagyok, hova menjek. 
Bizony, elég szervezetlennek hangzik, és nehezen is viselem néha ezt a fajta szervezetlenséget. Elvégre a szervezés a hobbim! Projekt Menedzserként folyton szervezek. 🙂

Elképzelni sem tudom, hogy hogyan lesz ebből találkozó. Biztos, ami biztos, még Magyarországon, az indulás előtti napon beszerzek pár magyar címeres kávéscsészét és kávéskanalat ajándéknak. Elvégre a DXN kávéjának köszönhető az olasz csapattal való ismerettség, közös munka és egyesekkel kötött barátság. 

Nos, visszatérve Manuelre és a nagy találkozásunkra, Manuel azt is elmeséli lelkesen, hogy így nemcsak engem sikerült meglepnie, hanem a többieket is meglepi holnap. Mint kiderült, ő sem tud semmit a holnapról. A hajón már az ő telefonján sem működik az internet.

Így függünk a technikától a 21. században egy hajón, külföldön. 🙂

Vele is abban maradunk, hogy holnap reggel írok Luiginak, és ha Luigi megírta, hogy mikor és hol lesz a találkozó, akkor küldök egy sms-t Manuelnek is. Ez a hajó óriási, azt meg sem kíséreljük, hogy majd a reggeli alatt összefutunk. Biztos, ami biztos, majd írok neki, és találkozunk a bejáratnál.

Ezzel kezdetét veszi a vacsora. A DXN-es magyar csapat egy részével ülök egy asztalnál. Van akit ismerek, van akiről még csak hallottam, de még nem volt alkalmunk beszélgetni.

A mi pincérünk egy szintén indiai úriember, egész héten ő szolgál majd fel nekünk. Megkapjuk tőle az aznapi étlapot: előétellel, első és második fogással, desszerttel, salátával. És minden fogásnál három ételből lehet választani. A helyzetet nehezíti az, hogy sokan nem értik az étlapot, így újra jól jön a nyelvtudásunk, és segítünk, hogy senki ne kapjon zsákbamacskát. 🙂

Vörös- és fehérbort kapunk az asztalra, és lassan elkezdik hozni a kiválasztott fogásokat is. Első este csak egy előételt, egy spagettit és egy desszertet kértem, bár, mint utólag kiderült, a fogások kicsik, így nem kell félni attól, hogy a menüt végigenni nagy feladat.

A vacsorával kellemesen zárul a nap, és aludni térünk. A hosszú nap után kell egy nagy alvás. A hajó ringatózik, nagy-nagy örömömre érezni lehet, hogy nem egy szállodában, hanem hajón vagyunk. A kabin felé haladva a folyosó dűlöngélünk, de csak enyhén.

folyoso costa diadema

A hajó álomba ringat bennünket. Éjszaka párszor felébredek, és megnézem a vizet.Nyugtázom, hogy még megvan. A sötétben sokat nem látok, csak a hullámok fehér habja világít.

Hogy mi lesz a holnapi olasz találkozóból? 🙂 Erre én is kíváncsi vagyok! 🙂

Kövessétek a Facebook oldalamat, hogy ne maradjatok le az utazós beszámolókról.

facebook

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..