Még régebben többször történt az, hogy bementem a dolgozószobába, és szóltam az akkor még Páromnak (ma már Férjem):

“Megyek dolgozni egy kicsit.”

Ő pedig bólintott, hogy csak nyugodtan.

Történtek ezek korán reggel 7-8 magasságában. Akkoriban kezdtem el igazán belevetni magamat a blogom építésébe, a munkafüzetek gyártásába, a tervezésről posztolásba, és a coachingról tanulásba.

Aztán mikor kidugtam a fejemet a szobából 1-2 óra múlva, akkor azt hallottam, hogy:

“Nem is dolgoztál, láttam, hogy éppen egy cikkedet osztottad meg a Facebook-on.”

Telt-múlt az idő, és a többedik ilyen alkalom után leültünk erről beszélni. (Igazából több beszélgetés kellett erről, hogy megértsük a másikat.) Férjem elmagyarázta, hogy ő ilyenkor azt hitte, hogy már a multis PM munkámmal foglalkozom, és figyelt arra, hogy ne zavarjon, én pedig elmeséltem, hogy az én szemszögemből mi történik ilyenkor:

“Elkap az ihlet, tele a fejem gondolatokkal, ötletekkel, és a reggelek a legaktívabb időszakaim. Ezeket a reggeli órákat szeretem kihasználni az alkotásra. Tudom, hogy munkának hívom, pedig a blogolásért még pénzt sem kapok. De ez fontos nekem, céljaim vannak vele, és azért hívom munkának, hogy én magam is komolyan vegyem. Ha csak hobbinak fognám fel, akkor néha csinálnám, néha nem. Mindig a fontossági sorrend végén szerepelne. Akkor nem haladnék úgy, ahogy szeretném. Mert tényleg mindig közbejönne valami fontosabb, sürgősebb. Így pedig időt kapnak az ezzel kapcsolatos feladatok a naptáramba. Márpedig ami a naptárban benne van, nagyobb valószínűséggel megtörténik.”

Megbeszéltük.

A vicces az egészben az, hogy akkoriban én is ugyanezt tettem vele, mint ő velem:

“Már megint kütyüzöl.”

Amikor valamilyen fejlesztésen dolgozott, (amiből hosszú idő után összeáll egy kütyü, amit el lehet adni), akkor én is csak egyszerűen “lekütyüztem” azt, ami neki munka volt. Amit ő komolyan vett, ami neki fontos volt, és igyekezett minden egyes nap időt szánni rá. Mert mit lát ilyenkor az ember? Azt, hogy a másik (pont úgy, ahogy ÉN IS!) csak a laptop előtt ül… 🙂

Azóta megtanultuk egymásnak a munkával kapcsolatos hozzáállását kezelni. És nem csak kezelni, de támogatni is. 

Azóta is munkának hívom azt, ami fontos nekem a karrierrel kapcsolatos céljaim szempontjából.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..