A minap felkerült egy Instagram posztom egy tabu témáról, mégpedig a pénzről, és olyan sok érdekes hozzászólás érkezett, hogy úgy döntöttem, ez megér egy cikket. Hiszen egy nagyon fontos témáról van szó, amit hajlamosak vagyunk nem komolyan venni, félresöpörni, nem beszélni róla, pedig egyrészt sok minden mozgatórugója ez, másrészt pedig hány kapcsolat, barátság ment már tönkre miatta.

De én most csak egy aspektusát szeretném érinteni (legalábbis kezdésnek), azt, amivel a leggyakrabban találkozom: mennyit ér a munkánk, mennyit kérhetünk a munkánkért?

 

Először mutatom az Instagram posztot a pénzről:

Csóróság ➡Átkeretezés (…és még mindig hideg és eső☔) – Szeretett barátnőmnek meséltem, hogy milyen csórónak érzem magam, mióta megvettük a házat és tart a felújítás. #mittanítottnekemaház Azóta semmit, de tényleg SEMMIT nem vettem magamnak: semmi kozmetikum, ruha, könyv, tényleg semmi, és hogy ez mennyire zavar, mert pár éve már szép kényelmes életünk van, és megszoktuk, hogy nem érezzük a “hóvége” érzést férjemmel. Barátnőm pedig megvilágította a dolgot más szemszögből (köszönöm!!💛), hogy már hogy lennék csóró, mikor a házra költünk, és aznap is vettünk például egy bejárati ajtót, és ő még soha nem vett bejárati ajtót, és irigyel. 😯😃 Olyan ösztönösen használta az ÁTKERETEZÉS nevezetű coaching eszközt, hogy egyből magamhoz tértem én is, hogy milyen igaza van. Dehát azért ott a múlt, amiből az érzések vissza-visszatérnek. Fiatalabbként, mikor körülnéztem, valahogy mindig olyan körökben mozogtam, hogy lemaradva érztem magam (persze csak materiálisan nézve.) De ma is elég körülnézni az interneten, sok szép ruha, utazások, drága kütyük mindenhol. Ez sokszor elgondolkodtat, mert nekem nem hullott az ölembe semmi, mindenért meg kellett dolgoznom. ✨16 évesen voltam először külföldön egy ösztöndíjjal. ✨20 évesen láttam először a tengert egy másik ösztöndíjjal. ✨3 vagy 4 éve DXN-es jutalomúttal voltam először Ázsiában. (Amit az eredményeimért kaptam.) ✨Az első drága telefonomat másfél éve vettem, mert kellett, mint munkaeszköz. ✨MAC-emet az első DXN-es bónuszaimból vettem. (Szintén munkaeszköz.) ✨ Soha nem vettem fel hitelt, mindig abból gazdálkodtam, ami volt, és nehezen dolgoztam fel, hogy most hitelt veszünk fel a házra. // Van kedvetek a piszkos anyagiakról beszélni? 🤭😅Ti mit gondoltok arról, hogy a látszat szerint milyen jól élnek az emberek? Vajon mi lehet a jólétük ára? Ti hogyan viszonyultok a pénz témához? Jóban vagytok a pénzzel? Amint látszik, nekem még bőven van mit dolgozni a #moneymindset-emen. 🤷‍♀️😇

A post shared by Csilla Incze (@csilla.incze) on


Érdemes elolvasni a hozzászólásokat is, mert tényleg érdekesek! Ha nincs Instagram-motok, ide kattintva akkor is eléritek a posztot. Most pedig térjünk vissza a témánkhoz.

 

Pár szó a pénzenergiáról, egy minimális tudományoskodással:

Ez most nagyon ezoterikusan fog hangzani, de hiszek a pénzenergiában, ami ugyanúgy létezik, mint például a szeretetenergia. Áramlik akár felénk, akár tőlünk el. Úgy képzelem el, mint egy körforgást: ami kimegy, az visszajön. Mivel energiáról van szó, aminél fontos, hogy áramoljon, ezért nekünk fontos segíteni ezt az áramlást, különben abbamarad.

Ti mennyire hisztek ebben? Ahogy az Insta posztomban is említettem, a házfelújítás miatt anyagilag igen nehéz fél év volt ez, és még nincs vége. Alaposan át kellett hangolni a gondolataimat, és megérteni, hogy mi a baj.

Először is, igen sokat mondtam magamnak mostanában, hogy “nincs pénzem, nincs pénzem, nincs pénzem”. Pedig ez még csak nem is igaz, mert akkor miből csinálnák a házfelújítást? A vakolóanyagokat csak megvesszük valamiből. 🙂 Maximum arra nincs pénzem, hogy új ruhákat vegyek magamnak, vagy új rúzst, vagy, hogy utazzunk. De azért ezt is át kellett fogalmaznom, mert költhetnék ezekre is, ha most nem a ház lenne a fontos. Hoztam egy döntést, és aszerint cselekszem.

Miután ezeket átgondoltam, újra elkezdtem mantrázni magamnak a rossz gondolataim helyett azt, hogy “áramlik felém a bőség és a lehetőség”. Régen csináltam, aztán a mókuskerék miatt abbamaradt. Emlékszem, régen segített, ezért kezdtem újra. Hahó szkeptikusok!! 🙂

Igen, tudom, ezek elvont dolgok, és ha ti is olyanok vagytok, mint én, akkor nektek is kell egy magyarázat arra, hogy ez miért működhet. Egyszerűen én képtelen vagyok bármilyen módszerben hinni addig, amíg nem értem meg legalább egy kicsit a tudományos alapját.

Ezeknek a pozitív gondolkodást ösztönző módszereknek is elkezdtem utánajárni, és a kvantumfizika segített egészen tudományosan megközelíteni ezeket. De ez egy olyan bonyolult és számomra még nagyon új világ, hogy most erről nem írok, de belinkelem a Schrödinger macskájáról szóló kísérletet kezdetnek. Ez jó kis alap lehet. Ahogyan én ezt összekötöttem a pénzzel, az pedig a következő: ha arra fókuszálok, hogy nincs, akkor nincs. Ha arra fókuszálok, hogy van, akkor van, vagy legalábbis lesz, mert azt látom, amit látni akarok. Hmm.. erről a témáról majd megkérdezem filozófus  barátnőmet…, de most haladjunk tovább a gondolatmenettel. Tehát pozitívan gondoljunk a pénzre, szeressünk, és higgyünk abban, hogy áramlik felénk.

 

Azért a pozitív gondolatokra nem árt cselekvéssel is rásegíteni:

Át kellett gondolnom, hogy milyen bevételi forrásaim vannak, és azokon túl milyen más lehetőségeim. Az elemzés eredményeként például rájöttem arra, hogy nagyon sok időm elmegy azzal, hogy ingyen dolgozom. Mire is kell itt gondolni. A coaching és a DXN-es tevékenységeim tipikusan olyan területek, ahol nehéz meghúzni a határt, hogy mi az, amit még ingyen adok, és mi az, amiért már pénzt kérek. Hiszen mindenki szereti az ingyen tudást, ugyanakkor az a tudás annak, aki adja, sok idejébe és pénzébe került.

Igen erős ma a spirituális vonal, hogy segítsünk másoknak, és ha nem segítünk, akkor önzőek vagyunk. Jön ez a vallások felől és egyéb spirituális vonalakból, amik sokat beszélnek az önzetlen és feltétel nélküli szolgálatról. Nem célom itt most ezeket elemezni, inkább csak oda vinném tovább a fonalat, hogy bennünk van az, hogy pénzt kérni rossz dolog. Bennem is ott van, és eddig nem is figyeltem rá. Te jó ég, hány és hány órám elment azzal, hogy segítettem embereknek akár coaching-gal, akár a DXN-ben, majd szó nélkül eltűntek és még egy köszönömöt sem kaptam! Biztosan nektek is vannak ilyen tapasztalatotok!

Mielőtt mindenki elkezd megvádolni azzal, hogy én most akkor azt nyomom, hogy legyünk pénzéhesek, és önző módon mostmár soha többé ne segítsünk másoknak ingyen, mesélek tovább.

Egy tehetséges rajzos hölggyel váltottunk pár sort a napokban, aki kiírta Instára, hogy nagyon köszöni a megkereséseket, és nagyon hálás minden egyes sorért, de sajnos nem fér bele az idejébe, hogy ingyen lerajzolja az embereket, akik ezzel keresik meg. Nagyon kedvesen fogalmazta ezt meg, de mesélte, hogy mennyire nehéz volt ezt neki kitenni, mert nem akar ő egy elszállt nagy művésznek tűnni, dehát drága eszközökkel dolgozik és ideje is kevés van. Mondta, hogy mennyire nehéz volt kiállnia magáért, és, hogy még milyen sokat kell ezt gyakorolnia.

“Igen, web designer vagyok. Nem, nem készítek neked honlapot ingyen.”

Gondolom ez nem egyedi eset. Akkor most beszéljünk arról, hogy jó-e ingyen dolgozni.

 

Dolgozzunk ingyen?

Mivel meséltem, hogy létezik olyan, hogy pénzenergia, annak segíteni kell az áramlását. Ha nem kérünk el pénzt a munkánkért (nem az összeg a lényeg, legyen akár egy kávé csak, de legyen valami cserébe), akkor egy idő után nem lesz miből töltekeznünk: elfogy az energiánk, mert mi csak adunk és adunk és adunk, de cserébe azt kommunikáljuk az univerzum felé, hogy nem kell nekünk semmi a munkánkért. Ha nem kell, nem kapunk, ennyi. 🙂

“Te csinálod a pro bono munkát, én az anti bono-t?” (Pro bono: önként vállalt, fizetés nélküli)

Arra most nem is fogok kitérni, hogy ez főleg a nőkre jellemző, akik a munkahelyeken is kevesebbért dolgoznak sokszor, mint férfi kollégáik. Mert nem mernek fizetésemelést, bónuszt kérni. Mert nem is tudják, hogy hogyan kell kérni. Ezt nem tanítják sehol. Hiszen aki kicsit szerényebb, bátortalanabb, az hogyan vezessen fel ilyen kényelmetlen témákat? Huh, emlékszem, milyen nehezen kértem én is először! Nem beszélve arról, amikor arról beszélünk ismerősökkel vagy barátokkal, hogy egy interjún milyen összeget mondjanak. Szeretem ezt a kérdést leegyszerűsíteni: “Mi a célod? Mindenképpen meg szeretnéd kapni a munkát, akármennyit fizetnek érte, vagy van egy összeghatár, ami alatt már nem vállalnád el? Mennyi szükséges havonta ahhoz, hogy megélj? Nem mersz annyit mondani? Viszont annál kevesebbet meg ne mondj, ha abban a szektorban az bőven az átlag alatt van, és neked sem lenne elég a havi megélhetéshez.”

De ott van az önkénteskedés kérdése is, aminek Magyarországon nincs kultúrája az angolszász országokhoz képest például. Nem szeretném a cikkemmel sugallni, hogy az önkéntes munka nem jó, nagyon is jó, csak legyen meg az egyensúly. Errre még visszatérek.

 

A saját munkámnak megkérem az árát?

Itt most a coaching-ról pár szót. Tudom, hogy a többséghez képest sokkal kevesebbet kérek. Mikor még pár éve kezdő voltam, azt gondoltam, hogy kezdőként nem is kérhetek sokat. Aztán mivel a célcsoportomnak inkább az útkereső huszonéveseket választottam, meghagytam az árat, tekintve, hogy a célkereső huszonéveseknek talán kevesebb pénzük van. Mondhatjuk persze, hogy ez sem igaz, mert drága telefonokra és rúzsra van pénzük… Viszont úgy döntöttem, hogy egyelőre még marad az ár, és majd ha lesznek más termékeim is, mint ebook-ok és online tanfolyamok, akkor átgondolom az árazást, mert akkor már az árnak meg kell különböztetnie, hogy melyik szolgáltatás mennyi időt, energiát, tudást, személyes figyelmet követel tőlem.

 

A technológia fejlődésének mi köze van az egészhez?

Például egy Facebook oldalon milyen könnyű dobni pár sor üzenetet a problémánkkal valakinek, és elvárni, hogy adjon tanácsot. Én is kapok üzeneteket, emaileket, amiket ezúton is köszönök! Nehéz szavakba önteni, hogy mi a különbség üzenet és üzenet között. Vannak olyanok, amiket meleg szívvel megválaszolok. Az is sokszor előfordult, hogy egy üzenet egy kellemes online ismerősi kapcsolattá nőtte ki magát. Mégis vannak olyan üzenetek, amikre nem tudok hasonlóan meleg szívvel válaszolni. Hogy ez jó vagy rossz? Egyelőre ezt azzal magyarázom, hogy egy coaching-féle közös munkánál fontos a kémia, és csak azokkal működik a közös munka, akikkel megvan a közös hullámhossz. Azt sugallom a cikkemmel, hogy ezentúl ne írjatok nekem, mert úgysem válaszolok, csak akkor, ha fizettek? Nem. Viszont nem véletlenül nincs ingyen nálam az első coaching alkalom sem, pedig azt tanítják a marketingesek, hogy az legyen ingyen. Amíg oda eljutunk a coachee-kkal, már voltak levélváltások, házifeladat is akár, tehát a személyes figyelmemet már az első találkozás előtt maximálisan megkapták.

 

De beszéljünk arról is őszintén, hogy mi mennyire várjuk el másoktól, hogy ingyen adják az anyagaikat:

Ezt is alaposan át kellett gondolnom. Hiszen nem elég elvárnom másoktól, hogy az ingyen anyagaimat tiszteljék, nekem is tisztelnem kell mások ingyen anyagait. Ott a sok cikk, amit szakértők írnak, a bloggerek, akik a lelküket teszik az írásaikba, a fotósok, akiknek a képeiket ingyen fel lehet használni az anyagainkhoz, a letölthető ebook-ok, amiket suttyomban letöltünk, és bár imádtuk, soha nem köszönjük meg a szerzőnek.
Sokszor egy Facebook like vagy egy hozzászólás is elég. A mai social media uralta világban, ahol a sikert a számokban mérik, igenis számít, hogy valaki rányom-e a like gomb-ra, vagy sem.

Nagyon próbálok figyelni arra, hogy ha a kedvenceimet olvasom, akkor a cikk végén ne felejtsek el valahol visszajelzést adni. Inkább olvassak így kevesebbet, de adjak cserébe. Hiszen én is tudom, milyen sokat jelent az, ha valaki dob egy szivecskét. Mert az alkotói vagy segítői munkát végzők is töltekeznek valamiből. Sokszor abból, amit a munkájukért, az anyagaikért cserébe kapnak.

 

Ez pedig átvezet a zárógondolatomhoz, ami megmutatja, hogy nem az az üzenetem, hogy legyél pénzéhes, és mindenért kérj pénzt.

Mert olyan sok mindent kaphatunk az anyagainkért cserébe: olyan jól eshet egy bloggernek, alkotónak, segítőnek, ha kap egy kedves üzenetet, egy like-ot, egy hozzászólást.

Higgyétek el, már sokszor egy köszönöm is nagy szó, tekintve, hogy milyen sokan eltűnnek úgy, hogy én kb. 1 órán keresztül írtam a választ a kérdésükre.

 

Ebben a cikkemben nem mondom meg a tutit.

Haha. :))) Egy cikkemben sem mondom meg a tutit, a célom csak az elgondolkodtatás, és nem hiszem, hogy van olyan, hogy “tuti”, hiszen minden ember más, más gondolatokkal, háttérrel, tapasztalattal.

Célom csak az, hogy gondolkozzunk el egy kicsit:

  • Mennyit ér a munkánk? Mennyit érünk mi magunk?
  • Merünk pénzt kérni a munkánkért cserébe?
  • Merünk fizetésemelést kérni?
  • Mennyit dolgozunk ingyen? Van egy határ, amit nem lépünk át, vagy hajlamosak vagyunk átlépni azt, ha valaki szépen kér bennünket?
  • Mennyir ehasználják ki mások azt, hogy nem merünk NEM-et mondani?
  • Mennyire várjunk el mi másoktól, hogy ingyen adjanak?
  • Mit adunk cserébe más tudásáért, ha azt mi ingyen kaptuk?

Ami pedig még jobb lenne, ha beszélnénk ezekről a témákról. A pénz téma tabu. Nem szeretjük, ha mások a pénztárcánkban kutakodnak, ezt megértem. Én sem szeretem.

 

Összefoglalva: Mikor dolgozzunk ingyen?

  1. Ha megjelenést kaptok cserébe: megjelenik a nevetek egy fontos vagy érdekes platformon.
  2. Ha tapasztalatot kaptok cserébe: például a gyakornoki munka segít abban, hogy egy vágyott, fizetős munkát megkapjatok.
  3. A CV-ben jól néz ki: vannak olyan önkéntes munkák, amik jól mutatnak az önéletrajzban.
  4. Valami, amiben hisztek: legyen az állatvédelem, idősgondozás, globális felmelegedés…, nagyon sok jó téma van, amiben igenis jó önkéntesként aktívkodni. Mert hiszünk benne, mert jó érzéssel tölt el, hogy adhatunk. Itt csak arra kell figyelni, hogy állítsunk be egy limitet, aminél többet ne vállaljunk be.

 

Most ti jöttök!

Meséljetek arról, hogy milyen a ti hozzáállásotok a pénzhez. Nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok, mert ez egy jó téma, csak sajnos keveset beszélnük róla. Várom a gondolataitokat a cikk alatt a hozzászólásokban, vagy privát üzenetben is.

Szép napot!

Csilla

2 hozzászólás on Beszéljünk a pénzről – Mennyit ér a munkánk?

  1. Szia Csilla. Örömmel olvastam írásodat a pénzről, valóban keveset beszélünk róla, de én úgy gondolom, az életünk egyik legfontosabb része. Örülök, hogy a ház vásárlás nem csak bennem keltette a csóróság érzését, pedig hónapról hónapra be kell lássam, nálunk is elmegy a pénz, pedig nem is vettünk semmit, csak egy kis cementet, meg sódert,meg a többit. Pedig már 2015óta csináljunk. 🙂 kell beszélni róla, hiszen napról napra költjük a komoly ezreseket, és mégis úgy kezeljük, mintha nem létezne. Pedig egy kv is pénzbe kerül. És még csak ki se tettem a házból a lábam. Főleg ha internet elé kerülök, és felkeresek egy webshopot 🙂 nagyon jó írás és jó megközelítés

    • Köszönöm Anita, hogy elmondtad a gondolataidat, és, hogy megosztottad velem, hogy benned is voltak hasonló érzések a ház vásárlásnál. 2015 óta csináljátok? Akkor én a 7 hónapommal nem is mondok semmit. 🙂 Kitartást nektek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..