Tudjátok, mit szeretek a legjobban az ötleteimben? Azt, hogy folyton jönnek, rengeteg van belőlük. Mi az, amit pedig a legkevésbé szeretek bennük? Azt, hogy néha az egyik annyira elcsábít, hogy beleugrok a megvalósításba. Ezzel még nem is lenne semmi gond, csak hát ott van a következetesség is. A múlt héten bejelentett új ötletem, a ‘heti összegzések sorozat‘ belépett a következetesség szakaszba. Ez már nem mindig olyan izgalmas, nem mindig olyan motiváló, itt már kell a tudatos ráhangolódás arra, hogy csináljam.

Így történik ez mindenféle megvalósításnál. A kezdeti lelkes, fellángolós időszak után következik az a szakasz, amikor csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e ráhangolni magunkat a cselekvésre, vagy megrekedünk a halogatás szintjén.

A mai ráhangolódást egy meleg takaró, (mert hiába a novemberi meleg és napsütés kint, a szobában késő délután már mégiscsak hűvös van), egy bögre kakaó és zene.

Akkor következzen a heti összegzés.

 

Magánélet:

Még mindig tart a házfelújítás.

Ez az alcím akár állandósulhat is itt a következő hetekre még. (Remélem, már tényleg csak hetekről beszélünk.) A héten az egyik Insta posztban Dorinánál jött fel az élet hármas rétegződése, miszerint mindenkinek van egy publikus, egy privát, és egy titkos élete. Nos, a házfelújítás a magánéletemhez tartozik, ahogy a családi, párkapcsolati életem is. Nem volt ez tudatos döntés, de úgy alakult, hogy van, amiről szívesen és könnyebben beszélek a blogon vagy Instán, és van, amiről kevésbé. Érdekes lehet, hogy lelki vívódásokról sokkal könnyebben posztolok, mint, hogy feltegyek egy képet a felújítás alatt álló házról. Nekem az annyira a magánéletem része, hogy ha készen lesz, akkor sem hiszem, hogy mutogatni fogom, hogy milyen lett. Ez megint csak érzésből jön: jobban esik megtartani magamnak a sarkomat. A titkos életemen pedig azóta is merengek, és még nem találtam meg, hogy mi tartozhat nálam a titkos kategóriába. Biztos, hogy van ilyen, de annyira titkos lehet, hogy még saját magam előtt is titkos. Nektek van ilyen? :O

Még egy kis házfelújítás: szorítsatok, mert kedden jön a gáz szolgáltató, hogy átvegye és engedélyezze a bekötött gázt. Január óta tart ez a “gázkikapcsolás-gázterv készíttetése-gázterv kivitelezése-kémény megcsináltatása-kazán kiválasztása-gáz enegedélyeztetése” folyamat, és már nagyon-nagyon szeretnénk lezárni. Főleg, hogy ez nem is volt benne a házfelújítós tervben.

 

Munka: 

Magyar coaching biznisz:

Milyen jó az, amikor a segítségkérésre válasz is érkezik. Nyáron elkezdtem a technikai részén dolgozni a készülő útkeresős online tanfolyamnak. Megvolt az elképzelésem, hogy milyen profi online rendszert szeretnék összerakni, de akárhogyan próbálkoztam, nem sikerült megcsináltam. Kb 1 hónapot elvesztettem ezzel, majd félre is tettem, és végül az egész online tanfolyam témától elment a kedvem. A hetekben újra elővettem a témát, de már csak a tematikát és a leckék kidolgozását. A technikai rész lógott a levegőben. Végül a héten megkérdeztem tőletek a Facebook oldalon, hogy milyen rendszer lehetne a leghatékonyabb. És meglepett a válaszotok, mert a Facebook csoportra szavaztatok. Azért ez hatalmas technikai terhet vesz le a vállamról, és meg is nyugodtam, hogy hurrá, akkor már csak a leckék kidolgozását kell befejeznem.

Az angol coaching biznisz:

Az októbert elég nyengécskének éreztem, de összeírva, hogy mik voltak a megvalósult feladatok, milyen számokkal zártuk a hónapot a csajokkal, megnyugodtam. !Tanulság!: soha ne hagyjátok, hogy az érzéseitek mondják meg, hogy valamit jól vagy rosszul csináltatok-e. Beszéljenek a számok és a tények. Jó, a megérzésre érdemes hallgatni, de az máshonnan jön, mint az a szubjektív állapot, ami reagál egy pillanatnyi helyzetre, – ezek csak összekuszálják a fejeket.

Most a legnagyobb falat a szolgáltatások kidolgozása. Ott az intuitív tervezésre helyezem a hangsúlyt, és abban fogok segíteni a coachee-knak, hogy meghatározzuk, mit szeretnének, hogyan néz ki számukra az álomélet (ez az intuitív rész), és azért milyen lépéseket kell tenniük (ez a tervezős rész). A vizualizációs, zenés, képes, írós feladatok mind a tudatalattival, megérzésekkel dolgozik, és nem a logika és racionalitás szüli meg a választ a “mit szeretnénk” kérdésre. Ezért olyan izgalmas ez a rész, mert lehet ezen a kérdésen sokat agyalni eredmény nélkül is, de néha kell egy olyan kizökkentés, ami behoz egy másfajta látásmódot, egy új ötletet, amire az illető eddig nem gondolt. Izgalmas lesz!

 

Heti nehézségek, kihívások:

Egyértelműen régóta halogatom és tologatom az online tanfolyam létrehozása témát. A halogatás, tologatás témát a facebook csoportban felvetettem a héten, mert azt figyelem már egy ideje,
…hogy van az, amikor valamit azért halogatunk/ tologatunk, mert még nem jött el az idő, még valami hiányzik a puzzle darabkái közül, még nem állunk készen arra, amivel majd az a nagy lépés jár(na). Még nőni, fejlődni, érni kell.
elengedes1

 

Heti sikerek:

Most 2 sikerről lesz szó. Az egyik egy réges-régi barátnőmhöz kapcsolódik, a másik az autóvezetéshez. Nem annyira szakmai dolgok ezek, mint inkább fontos pillanatok a személyes fejlődésemben.

 

“Önazonos vagyok, és nem félek kiteregetni magamat.”

Szeretett barátnőm egy teljesen új érzést tanított nekem a héten. Része voltam annak a pillanatnak, amikor rálépett egy rég vágyott útra. Létrehozta a blogját, és végre elkezdett írni. 
“És akkor elkezdtem úgy igazán, mélyen magamba nézni. Hogy mi az, amire én vágyok. Hogyan akarom élni az életem. Mi tesz igazán boldoggá. Célirányosan foglalkoztam a témával, és sok sok megdöbbenéses, magammal szembenézős pillanat után rájöttem: csak anya akarok lenni. És nem, nem kell szégyenkeznem miatta. Hála a sorsnak és a férjemnek, óriási kiváltságban van részem: megengedhetjük magunknak, hogy teljes figyelmemmel Pablo nevelésére koncentráljak. Hogy ne kelljen stresszelnem a határidők miatt, hogy ne kelljen egyik helyről a másikra rohannom. Itthon lehetek. Csak anya lehetek.
Van egy csodás barátnőm, Incze Csilla, coach-ként segít az embereknek (tiszta szívből ajánlom őt azoknak, akiknek egy kis iránymutatásra van szüksége. Engem nem igazi coach minőségben terelget, hiszen barátok vagyunk,ez pedig kizárja a professzionális kapcsolatot kettőnk között, de tudom, hogy az egyik legjobb szakember). Vele beszélgetve döbbentem rá, hogy az áloméletemet élem: megvan mindenem, amire valaha is vágytam, csak nem mertem kimondani, hiszen milyen fellengzősen hangzik már (pedig nem kacsalábon forgó palotában lakunk, és nem Porchéval járok gyémántokat vásárolni,c sak simán megvan mindenünk, ami számunkra egy kényelmes életet biztosít.)”
Hogy miben különbözött ez az útra találós visszajelzés más útra találós visszajelzésektől? Mert más az, amikor egy coachee-nak segítek. Mert ott is látom a változást, a fejlődést, az áttörést, de mégsem 20 évig kísérem figyelemmel az útját. Barátnőm útját gimi óta figyelem, és mindig láttam benne azt, aki lehetne. (Mert ilyen vagyok, sok emberben a lehetőséget látom, vagyis azt, hogy a saját személyes vonzalmával, a saját különlegességeivel mivé válthatna, ha használná a saját erejét, a kincsét, amit kapott az élethez.) Szóval nála láttam ezt, és a napokban ő pillangóvá vált. Nagy mondatok ezek, de valami elképesztően inspiráló látni azt, hogy valaki áttörte a blokkjait, a gátjait, látni a hatalmas mögöttes munkát, és végre önazonos. Nagy szavak, elcsépelt szavak, sokat halljuk ezeket, de addig nem értjük, amíg nem tapasztaljuk meg. Nagyon inspiráló példa ő előttem, és lehet másoknak is, hogy igenis megéri keresni, keresni, keresni az utunkat, akkor is, ha nagyon durván nehéz tud lenni.
Paolo Coelho nevetségesség tárgya, én mégis szeretem az egyszerű bölcsességeit, miszerint mindenkinek a személyes történetét kellene élni, de nem mindenki fogja megélni azt. Mert halogat, kifogásokat keres, mert ignorálja a jeleket. A jelek pedig előbb vagy utóbb megszűnnek, mert a “világlélek” úgy látja, hogy az illető nem akarja megélni személyes történetét.
Én élem a személyes történetemet, mert abban segítek másoknak, hogy megtalálják az útjukat. Nehéz, és hosszú együttműködés ez, de úgy érzem, azért vagyok, mert én látom másokban a lehetőséget, és ami mégfontosabb, hiszek bennük. Az én utam is nehéz, hosszú, és nem állok még készen sok mindenre. Néha fel is akarom adni. De aztán jön az az erzés, ami hajt előre. Amit például a héten éreztem a gyomromban. Ezt az érzést el akartam rakni egy üvegbe, hogy a nehéz pillanatokban elővegyem, beleszippantsak, majd az újra erőt adjon a folytatáshoz. Életcélom kb. az, hogy megmutassam másoknak, hogy igenis van az a belső hajtóerő, ami annyira hatalmas, hogy igenis időt találsz a feladatra, igenis találsz energiát a feladatra, igenis képes vagy és szeretsz reggelente felkelni miatta. (Erről itt írtam bővebben»»)

 

Ki fél az autóvezetéstől?

Én! Ezt a félelmet 2011 óta próbálom levetkőzni, vagyis azóta, mióta jogsim van. Az oktató rontott el, mert nem voltam ügyes a választásnál, és csak soká esett le, hogy amit csinál velem, az nem igazán jó. Minden egyes hibámnál elővett egy balesettel kapcsolatos sztorit, amit igen részletesen elmesélt, remélve, hogy megtanulom a leckét, és legközelebb tolatáskor hátranézek, különben én is úgy fogom elütni a kisbabát, ahogy…. Borzasztó még visszagondolni is azokra az órákra. Aztán oktatót cseréltem, de sok sztori beleégett az agyamba, és nagyon sokat kell dolgoznom azon, hogy átírjam ezeket a félelmeket, és megszerettessem magammal a vezetést, meg közben bízzak is magamban.

Nos, a héten egy újabb kihívásban volt részem: egyedül mentem építési anyagokért, tele volt a kocsicsomagtartó, a kocsi tetőcsomagtartó, bonyolult manőverezős vezetést kellett végeznem a helyszínen. Féltem, remegtem vezetés előtt. Közben már élveztem.

Egyetlen egy módszert alkalmazok csak a vezetés megszeretésére: mondogatom magamnak, hogy szeretek vezetni, megbízható, óvatos, biztonságos vezető vagyok, aki figyel a környezetére, és élvezi, ha a kormánynál ül. Sokáig fog tartani, míg átírom ezt magamban, tekintve, hogy hány évig voltam a “félek vezetni, mert…“-ben, de csinálom, mert tudom, hogy mindenre képesek vagyunk, amit kitalálunk, és, hogy az agyunk sokkal többre képes, mint gondoljuk.

 

Ez nektek szól:

Most 2 dolgot hoztam nektek. A kapaszkodóimról és szörnyes feladatról fogok mesélni.

A “kapaszkodók”:

Ha már a cikket a motiváció megteremtésével és a tudatos cselekvésre hangolással kezdtem, mutatok még pár “kapaszkodót”, amik segítenek nekem a motiváció megőrzésében. Eddig még csak Insta story-ban gyűjtöttem ezeket össze»» Mesélek itt álomdobozról, cetlikről és vizualizációról. Mindezt pedig nem azért csinálom, mert divatos most az álmokkal foglalkozni, bakancslistát, visual board-ot vagy álomtáblát készíteni. Jó, egyrészt álmodozni jó dolog, és szeretem is az azzal töltött perceket, de annál sokkal fontosabb az, hogy mit tanítunk az agyunknak például a vizualizációval töltött percek alatt. Nagyon hiszek a gondolataink erejében, és nem egyszer tapasztaltam már, hogy a vizualizációval, vagyis amikor minden érzékszervemet bevetve (milyennek látom, milyennek érzem, milyennek hallom, milyen az illata, milyen az érintése?) elképzelem újra és újra azt, amit szeretnék, hogy válik az a távoli és félelmetes álom végül közelinek és megvalósíthatónak. Nincs ebben semmi varázslat, csak ha nem az akadályok meglátására hangolom az agyamat, akkor észreveszem a lehetőségeket. Meg közben azon jár az agyam, hogy hogyan is érhetném el azt az álmot. 

Biztosan ti is észrevettétek már azokat a véletlen egybeeséseket, amikor folyton azt az autót látjátok mindenhol, amit kinéztetek magatoknak. Mert azon jár az eszetek, az agyatok pedig gyűjti a bizonyítékokat. Ha sokat vizualizáljátok az álmotokat, akkor az agyatok ahhoz is elkezd bizonyítékokat gyűjteni, hogy márpedig igenis meg lehet valósítani.

Még egy utolsó gondolat a gondolataink cselekvésre hangolásához. Ez a kedvenc motivációs videóm, amit mindig megnézek, ha éppen nincs kedvem tenni azért, amit szeretnék.

 

Milyen a te szörnyed?

Van egy provokatív stílusó insta kedvencem, aki a héten Halloween apropójából a szörnyek témát feszegette. Ennek kapcsán sokat beszélgettünk arról, hogy milyen szörnyeink vannak, ha vannak-e egyáltalán.

View this post on Instagram

Te jó ég, hogy ez a kép mennyire más típusú embert mutat rólam, mint amilyen valójában vagyok! 😂 Viszont szépek rajta a körmeim. 😊 Na mindegy, közben mi Csillával keressük a szörnyeket (a sztori szerint). Rájöttünk, többek közt én is, hogy olyan csavaros kérdést tettem fel, ami felvet egy csomó másikat. Ki mit tart magában "sötét utasnak", vagy "szörnynek". Miből születik? Félelem, bátorság, szégyen, bűntudat…? Egyáltalán el akarja rejteni? Ha igen hová? Miért pont oda? Mert úgy gondolja, hogy ott senki se veszi észre, ott senki se keresné? Vagy olyan helyre dugná, ahol nem tűnik ki a tömegből? Ahol hozzá hasonló "szörnyek" vannak? Esetleg egy álarc/szerep mögé, amit ugyan maga nevetségesnek és kényelmetlennek tart, de úgy tűnik, azzal előre jut? Egyáltalán, biztos, hogy csak egy ilyen szörnyünk van? Hát a fene egye meg a csavaros eszemet, meg az éleslátásom! 😂😂😂😂 #pszicho #halloween #thisisme #thisisnotme

A post shared by Dorina Erika Czako (@dorina_czako) on

Látszólag komolytalan kérdések ezek, de nekem mégis tetszett a feladat. Meg is írtam Dorinának privátban, hogy kik az én szörnyeim. Találtam bátorság és félelem szörnyet is ott a mélyben.

A coaching ülésen szoktunk hasonlót játszani. Amikor már ott tartunk a közös munkában a coachee-val, hogy megtaláltuk a célt, amin ő szeretne dolgozni, általában előjönnek a félelmei. Mert többnyire így működünk, ezt tanultuk út közben. Sokszor nem is tudjuk igazán, hogy milyen félelmek ezek, vagy egyáltalán mi táplálja őket. Ilyenkor szoktam olyan eszközöket alkalmazni, amik a tudatalattit hívják segítségül, de játékos formában. A “Milyen a te szörnyed?” egy vizualizációs feladat, amikor is én segítek a coachee-nak teljesen részletességel vizualizálni, hogy milyennek látja a szörnyét. Bevonunk minden érzékszervet, látást, hallást, szaglást, érintést, érzést, hangokat, hogy minél pontosabban lássa a coachee, kivel áll szemben. Mert akkor könnyebb legyőzni. Kreatív és hasznos feladat. Én szeretem, és érdekes dolgotkszoktak kijönni. Ha van kedvetek coaching-ra jönni, ahol sok kreatív eszköt (is) használunk a problémátok megoldásához, akkor itt tudjátok megnézni a szabad időpontokat»»

 

Most ti jöttök!

Nektek mik voltak a heti sikerek, nehézségek? Mik voltak a legfontosabb történések magánélet és munka területén?

Nektek mennyire félelmetes, elérhetetlen az áloméletek, esetleg lehet, hogy már azt élitek, csak még nem mertétek magatoknak beismerni?

Ti miktől féltek? Milyennek látjátok a félelmetek szörnyét?

Mindig örömmel olvasom a történeteiteket, meséljetek vagy itt a kommentekben vagy akár privát üzenetben.

 

Szép hetet!

Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..