Az utolsó napon, az elmúlt napok autókázós és felfedezős hangulata után, megpihenünk. Lelassítunk.
Ázsia ezer arcú
Egy út, több szemszögből:
Szervezett út, majd spontán programok.
Céges út, ami átcsap magánútba.
Turistáskodás, hotelek és éttermek – Helyi élet, helyi ízek.
Majmokat már láttunk futólag a szigeten. Maradt pár banánunk, amit kiknek másnak adhatnánk oda, mint a majmoknak. 🙂 Így hát elindulunk, hogy megkeressük a majmokat és megetessük őket.
Arra indulunk, amerre már láttunk majomcsapatokat az út mentén, és meg is találjuk őket. Először csak egy nagyobb hímet látunk, ő az, aki szemmel tartja az utat. Leállunk az út mellett, de az autóból nem szállunk ki. Ablakot résnyire lezúzva odadobjuk nekik a banánokat, és nézzük, hogyan reagálnak.
Az összes banánt a legnagyobb majom veszi el, és nem ad a többinek. Ha a többiek közelítenek felé, akkor agresszívvá válik, hangokat ad ki, fúj.
Sokan vannak, kicsik, nagyok.
A majometetés után visszamegyünk a szállásunkra, átöltözünk, és lemegyünk a partra. Eddig sok időt ott nem töltöttünk, ezért jutottunk most arra, hogy sétáljunk, esetleg fürödjünk.
A házikónktól egy rövid csapás vezet a partra.
Az ég szürkés, a víz kellemes hőmérsékletű. Nincsenek sokan a parton, fürdőzőket pedig szinte alig látni. Két párt látunk összesen a partmenti sétánk során, ami nem sok. Később jobban megértem az okát. A homok helyenként fehéres, máshol a fehér homok keveredik a fekete homokkal. Van a szigetnek olyan része, ahol a part teljes egészében fekete homokos, oda nem látogattunk el. Beértük azzal, amit itt látunk. A fekete homok a vulkáni tevékenységből maradt meg.
Hölgyek fekete ruhában ülnek a parton, vagy szállnak fel a motorcsónakokra mentőmellényben. Számomra még mindig meglepő látványt nyújt az, hogy, míg én bikiniben élvezem a lágy szellő simogatását, ezek a nők talpig feketében élvezhetik csak a tengerpartot.
Leginkább megismerni szeretném a nők ezzel kapcsolatos érzéseit és gondolatait, mint, hogy ítélkezőn tekintsek rájuk. Ez a viselet része a muszlimok életének, és látva ezt, elgondolkodtatott, hogy mekkora szabadságban van nekünk részünk.
Nem volt kötelező elbújtatnom bikinis testemet, de én sokkal jobban éreztem magam úgy, ha a kendő rajtam volt. Az utcákon sétálva is mindig volt rajtam kendő, ami szintén nem volt kötelező, de így jobban el tudtam kerülni a férfiak tekintetét.
Nincs ez másképp akkor sem, ha fürdenek a vízben. A férfiakon rövidnadrág van, a nőkön pedig egy búvárruhára emlékeztető kezes-lábas, fejet takaró résszel.
A szürkés ég és a napsütés hiánya becsapós, és sikerült kicsit megpirulnom a napon. Ez csak este tűnik fel, amikor újra lesétálunk a partra.
A friss tengeri levegőtől megéhezve a partmenti séta után elindulunk a városba, hogy megebédlejünk.
A városban sétálva benézek egy-két boltba, mert szeretnék színes helyi ruhákat venni. Amit én keresek, az közelebb áll a helyi hagyományos viselethez, de úgy látszik Langkawin a boltok zöme a turistáknak szól, így olyan ruhát, amit szeretnék, és amilyet a helyi nők viselnek, nem találok. Viszont van sok szép egyéb stílusú ruha, kedvező árakon. (29 ringgit kb. 2000 forint) Két szép selyemhatású ruha nagyon megtetszik, és meg is veszem őket.
Egy ajándékboltba is betérünk, körülnézünk, és egy-két apróságot beszerzünk. Ezt inkább az eladó lányka miatt említem meg, mint a szuvenírek miatt. A kislány, vagy fiatal hölgy (nem tudom megállapítani hány éves lehet), szintén a helyi nőkre jellemző kendőt viseli.
Az ebédünk ma indiai lesz, ez az étkezde a legszimpatikusabb a sétánk során. Egyébként is nekem az indiai ételek ízlenek itt leginkább, és szerencsére sok helyen lehet velük találkozni az indiai lakosoknak köszönhetően.
A hely maga nem tartogat túl sok extrát, egy egyszerű étkezde tipikus indiai fogásokkal.
Én ‘channa masala’-t választok, ami csicseriborsó, sűrű masala szószban, Párom pedig egy tálat kér zöldségekkel, lencseszósszal. A naan nevezetű kenyerüket ezúttal sem hagyjuk ki. Párom ananászitalt, én pedig sört kérek az ebédhez. A felszolgáló személyzetet ismét meglepjük, és amikor kihozzák az italokat, össze vannak zavarodva, és nem értik, hogy miért a nő issza az alkoholt, a férfi pedig a gyümölcslevet. 🙂
Egy-egy fogás 14 ringgit körül van, ami 900-1000 forintnak felel meg. Ez is mutatja, hogy bár Ázsiáról az a hír járja, hogy gazdaságosan be lehet járni, az árak itt Malajziában mégis az otthoni árak körül mozognak általánosan tekintve.
Pedig a hely, amit választottunk, nem étterem, nem a magasabb kategória, hanem egy tényleg nagyon egyszerű, inkább helyieket kiszolgáló étkezde. A belső tér szellős, inkább egy fedett teraszra emlékeztet, aminek a közepén egy fa nő és töri át a tetőt. A konyhába nem látunk be, de halljuk az edények hangját.
Ébéd után még sétálunk, majd újra lemegyünk a partra.
Késő délután felé jár az idő, és a part is más képet mutat, mint pár órája.
Kezdem megérteni, hogy miért nem látunk fürdőzőket. Ahogyan a tenger kezd visszahúzódni, egyre inkább megmutatja a part valódi arcát. Egyes partszakaszokon, amik a szállodákhoz, vendéglátóegységekhez tartoznak, takarítják a partot, más részeken pedig ott a sok szemét.
A parasailing mindezek ellenére pörög, és rengeteg embert megmozgat: nőket, férfiakat, gyerekeket. Nagy a nyüzsgés, a bárokból és éttermekből szól a zene, a parasailinggel foglalkozó férfiak kiabálását mindenhol lehet hallani. Szemét ide vagy oda, az emberek nevetnek, hangoskodnak, lazák és jól érzik magukat.
Engem egy kicsit érzékenyen érint a látvány, amit a visszahúzódó tenger fed fel. A tiszta fehéres, néhol feketés homok, amiben olyan kellemes volt napközben ülni, feküdni, teljesen más képet mutat este. Látszólag senkit nem zavar, mintha hozzá lennének szokva. És lehet, hogy így is van. Rengeteg a műanyag. Zacskók, szatyrok, palackok.
Egy paradicsomi sziget, amit tönkretesz az ember. Mégis itt élnek a világ legmosolygósabb emberei (Indonézia után), legalábbis ezt mondják egyes kutatások eredményei.
Azon gondolkodom, hogy itt ez a trópusi sziget, ahol az ötödik napunkat töltjük. Ha nem bérlünk autót, és nem járjuk be a szigetnek kevésbé turistás részeit, és nem fedezünk fel eldugottabb partszakaszokat, nem látjuk az érem másik oldalát.
Olyan sziget ez, amit lehet úgy fotózni, hogy gyönyörű legyen, hiszen egyébként gyönyörű az érintetlen erdőivel, a kék tengerével. Másrész viszont ott a sok szemét és a szegénység.
Sétálunk a parton, és közben erről beszélgetünk Párommal.
Séta közben egy számomra kedves szám szól a partmenti bárból. Megállok, hallgatom, körülnézek. Nézem a vizet, az embereket, hallgatom a kiabálásukat. Közben pedig a zene szövegére figyelek. (Rihanna – Diamond)
“Shine bright like a diamond
Shine bright like a diamondFind light in the beautiful sea
I choose to be happy
You and I, you and I
We’re like diamonds in the sky”
A nap tanulsága, és egyben az út egyik tanulsága számomra az,
“…hogy bármit teszünk, bárhol járunk, meg kell találni a jót, a szépet, a GYÉMÁNTot. Mert csak rajtunk múlik, hogy milyennek látjuk az életünket. Hiszen a gondolataink mindent meghatároznak. A gondolatainkat pedig mi válogatjuk meg.”