Már pár napja az országban vagyunk, voltunk Kuala Lumpurban, megnéztünk a DXN ganoderma és spirulina farmját, ez a 3. nap Langkawin.

Ázsia ezer arcú

Egy út, több szemszögből:

Szervezett út, majd spontán programok.

Céges út, ami átcsap magánútba.

Turistáskodás, hotelek és éttermek –  Helyi élet, helyi ízek.

Tegnap folytattuk a sziget felfedezését, már autózva, ma pedig további érdekességeket keresünk.

Seven Wells vízesés és a dzsungel

Megkeressük a vízesést, amit az első napunkon a magasból láttunk. (Itt teszek róla említést»»)

Ahogy elindulunk, esősre vált az idő. Azt tapasztaltuk, hogy a hegyeknél minden délelőtt az a program, hogy esik, a hegyektől távolabb viszont süt a nap. Ez nem csökkenti a lelkesedésünket. Az idő meleg, az eső meleg, és különben is csak szemerkél. Így nekivágunk annak a sétaútnak, ami felvezetett bennünket a vízeséshez. ‘Jungle trek’-ként jelöli a térkép.

Kicsit szuszogósra váltunk, csepeg az eső, magas a páratartalom, és mi meredeken sétálunk fel a hegyre. Az út eleje lépcsős.

Meg- megállunk, megcsodáljuk a hatalmas fákat, a vastag indákat. Muszáj odaállnom az egyik fa mellé a méretarányok miatt.

Majmokat is ígértek erre a szakaszra, de ők most bújkálnak az eső elől. Folytatjuk utunkat, és felérünk a hegyre. Azon a részen vagyunk, ahonnan indul a vízesés.  A patak vize kellemesn hűsít, mert, hogy bele kell dugnom a kezemet. 🙂 Szeretem a patakokat.

A vízesést ‘Seven Wells’ vízesésnek hívják, feltételezhetően a hét kúthoz vagy medencéhez hasonló bemélyedés miatt, ami ezen a képen is látható. Nem találjuk meg mind a hetet.

Annyira nedves és párás a levegő, hogy mindenünk csupa víz, erre tesz egy lapáttal a szemerkélő eső. Mégsem fázunk, pedig nem vagyunk túlöltözve.

Van ott egy félhíd. Egy híd, ami átível a patak fölött, de nem visz át a túloldalra, a patak közepén véget ér. Onnan lenézve látjuk az alánk zúduló víztömeget.

Megpihenünk, majd visszafelé haladva, jobbra térve megnézzük a vízesést alulról is. Itt már látunk majmokat is. Aranyosak-aranyosak…, de azért közel ne jöjjenek hozzánk, mert nem barátságosak! 🙂

A zöldkókusz

A sétától megszomjazunk, megéhezünk. Mikor leérünk a hegyről, iszunk egy zöldkókuszt. Isteni finom! Ha kanállal belenyúlok a kókuszdió belsejébe, egy nyálkás, nyúlós textúrájú finomságot szedek ki.

Szerencsére olyat kapunk, ami előtte hűtőben volt, így a benne lévő lé frissít és hűsít. Jó, hogy csak egyet kérünk, ezzel is alig tudunk megbírkózni. Laktató.

Közben nézzük, ahogyan az árus hölgyek, gyerekeikkel eszik az otthonról hozott ebédjüket műanyag dobozokból. Közben beszélgetnek, nevetgélnek. A kisebbik gyerek egy függőágyban ringatózik. A hangulat kellemes, nyugodt, az idő szinte megáll. Tapintható a csend és a nyugalom. Annyira lelassulunk, hogy alig bírjuk rávenni magunkat az indulásra.

Krokodilfarm

Majd folytatjuk az utunkat, és meglátogatjuk a közelben lévő krokodilfarmot.

Arra számítottam, hogy lesz 1-2 krokodil, de annál sokkal-sokkal több van! Egy szép parkban 10 medence, tele krokodilokkal, kicsikkel, nagyokkal, több fajtával. Akkor érkezünk, amikor a legnagyobbakat etetik. Egy férfi dob nekik csirkéket, a krokodilok pedig mozdulatlanul várják azokat. Félelmetesek, hatalmasok. Ennél közelebb nem szeretnék hozzájuk kerülni.

Az etetés után kezdődik egy show, amikor néhány férfi mutatványozik pár krokodillal. Felemelik őket, rájuk másznak, rájuk fekszenek. Főattrakcióként az egyik férfi a legnagyobb és legveszélyesebb krokodil fejét megnyalja. Vagy megpuszilja. Ezt nem láttam pontosan.

 A show után sétálgatunk a parkban, leülünk, nézelődünk. Nem sietünk, hiszen úgy alakítjuk az időnket és a programokat, ahogyan nekünk kényelmes.

Banán és napi menü

A farm után a szállodához vezető úton veszünk banánt.

Nagyon kíváncsi voltam már arra, hogy milyen az a banán, ami itt a trópusokon kapható. Egy zöldségesnél megállunk, és nézegetjük a banánokat, hogy vajon melyiket vegyük meg, mert több fajta van. A nénike odajön hozzánk, és letör egyet-egyet. A kezünkbe nyomja. Nem beszél angolul, csak mutatja a kezével, hogy együnk. Megkóstoljuk, és teljesen más, mint az otthon kapható. Lágyabb az állaga, édesebb, ízesebb. Megveszünk egy nagy fürtöt. A nénike megméri, számológéppel kiszámolja az árat, leírja egy papírra az összeget, és fizetünk. Nem okoz gondot a közös nyelv hiánya.

Majd megállunk az út mellett, a tengerpart mentén, ahol lakóautók sorakoznak, és menüs étkeztetés zajlik. Itt leginkább a helyiek esznek, és mindegyik autónál másfajta menüből lehet választani.

Megállunk az egyiknél, és egy fiatal srác pattan oda hozzánk. Megkérdezi, hogy mit szeretnénk, mi pedig elmagyarázzuk, hogy nem ismerjük a konyhájukat, ajánljon ő nekünk valamit.

Közben megbeszéljük, hogy mi Magyarországról jöttünk, ő pedig megosztja velünk, hogy AC Milan szurkoló. Csakugyan egy AC Milan mez van rajta. Cendolt ajánl nekünk, amit zöldkókuszban tálal fel. Dicsőíti. Kapunk egy tányér csirkelevest, egy tányér rizst és hozzá sült csirkehúst csípős szósszal. Fogjuk a tálcánkat, és lemegyünk a partra, ott ülünk le a műanyag székekre.

Az ízek is olyanok, amilyenek az árak, dehát ki kellett próbálni egy ilyet is. 🙂 5 ringgit egy menü, 1 ringgit pedig 64 forint. Kiszámolva, kicsivel több, mint 300 forint volt egy menü…

Megkóstoljuk a napi menüt. A cendol akármennyire is finomnak volt leírva, nem ízlik. Zöldbablisztből, vagy rizslisztből készült kukac formára emlékeztető tészta úszik a behűtött szirupos, pocsolyaszínű vízben. Mindenesetre nagyon érdekes élmény volt, találtam is egy videót arról, hogy mi ez pontosan, és hogyan készül. Érdemes belenézni, mert tényleg nagyon furcsa. 🙂 A csirkelevelesben (bihun soup) van mindenféle alkatrész, kanalazunk belőle. A rizst és a sültcsirkét megesszük.

Leginkább az a csábító ennél a lakókocsikból történő menüztetésnél, hogy ez a kilátás onnan, ahol ülünk:

Visszamegyünk a szállodába, és megpihenünk. Mivel a DXN csapat nagy része már tegnap hazament, nagy a csend. Túlságosan nagy. Hiányoznak a hangos spanyolok, az elegáns olaszok. Csak páran maradtak, de őket sem látjuk. Biztosan mindenki a szigeten kirándul valahol.

A tengerpart és az esti város

Így hát rövid pihenő után újra útra keltünk, beautózunk a közeli városba. A város túloldalán állunk meg, és kimegyünk a partra.

Sokan sétálnak, vagy éppen ejtőernyős vízisielnek. Micsoda nyüzsgés és színesség!

Alig fürdenek a vízben, pedig nincs hűvös. Sokan vannak fürdőruhában. Ez a nők esetében érdekesebb, akiknek a fürdőruhája inkább búváröltözethez hasonlít. Van 1-2 színesebb változat is, de többnyire fekete kezes-lábasról van szó, fejrevalóval egybekötve. Legalább nem fáznak a vízben. Ami még érdekesebb számomra, az a hosszú fekete ruhában sétáló nők fiatalossága, fürgesége. Amikor meglátjuk őket, nem lehet felmérni, hogy hány évesek. Sétálnak nyugodtan a férfi, vagy fiatal srác mellett. Vagy több nő sétál együtt, ott pedig végképp nem felmérhető, hogy milyen korosztályról van szó. Majd amikor azt látjuk, hogy kipróbálják az ejtőernyős vízisielést, ledöbbenünk. Ott látszik, hogy fiatal lányok ők, akik bepattannak a kötelek közé, megkapaszkodnak, elrendezik a hosszú fekete ruhájukat, és elindul a motorcsónak.

A partmenti bárokból szól a zene, mi pedig sétálunk a homokban. A szél erősen fúj.

Szállás keresés és a durian

Visszasétálunk az autóhoz, és amikor elindulunk, kitaláljuk, hogy ha már úgyis a városban vagyunk, keressünk egy új szállást. Hiszen jó lenne, ha a következő pár napban nem két település között a határban laknánk, és jó lenne, ha esténként a vacsorához ihatnánk egy pohár sört. Márpedig ha iszunk, nem vezetünk. Amikor ez a gondolat megszületik, meglátunk egy szimpatikus szállást. Amíg Párom megvár a parkolóban, én a recepción megkérdezem, hogy van-e hely a következő pár éjszakára, két főre.

Miközben a válaszra várok, jót mosolygok magamban, mert ki van írva, hogy “Állatot, és duriant bevinni tilos“. A durian egy helyi gyümölcs, és több helyen láttunk már hasonló táblát. Ugyanis a durian ki van tiltva a nyílvános helyekről. Mert büdös. És még finoman fogalmaztam. Amikor a városban később sétálunk, több helyen érzünk valami förtelmes bűzt. Ilyenkor nagyot nevetünk, összenézünk, és megjegyezzük, hogy itt bűncselekmény történt: duriant bontottak. 🙂 Az illata az izzadtság, a záptojás és egy édes illat keveréke. A helyiek szeretik. Később megkérdeztük, hogy mire használják, és az egyik tipikus ételüket például duriannal készítik: durianos rizs. De eszik szárítva is, amit mi is megkóstoltunk. Hmm…. maradandó élmény volt. 🙂 Sőt, láttunk a boltokban durianos teát, bárokban durianos kávét, durianos sütit, fagyit is.

Mondanom sem kell, hogy ez a gyümölcs hihetetlenül egészséges. 🙂

A recepciós fiatal fiú, döcögő angolsággal először azt feleli, hogy sajnos nincs szabad helyük, majd helyesbít, hogy de mégis van még egy házikó. Itt házikók vannak egymás mellett. Megnézzük,és lefoglaljuk. Jó helyen van, a házikótól le tudunk sétálni a partra, a szállás ott van a városban, és tiszta. Valamint egyszerű és barátságos. A reggeli az árban.

Séta a városban és vacsora

Sétálunk a városban. Nézzük az életet, a kirakatokat, az embereket. A levegő meleg, és a levegőben keverednek a kifőzdék ételeinek illata, néha csatornaszag, édeskés illatok. A boltosok, árusok lefoglalják magukat, ha nincs vevő. Összeülnek a szomszéd árussal, és vacsoráznak, vagy társasjátékoznak. Továbbra is csak ismételni tudom magam: itt minden és mindenki nyugodt.

Tegnap indiait vacsoráztunk, így ma a kínai konyhát is teszteljük. Eddig még nem ettünk halat vagy tengergyümölcseit a szigeten, itt az idő. Mégiscsak tenger vesz bennünket körbe, hol együnk, hol kísérletezzünk, ha nem itt. Sok-sok étterem, sok étkezde előtt ott az élő akvárium, tele friss halakkal, rákokkal. Többet közülük akkor frissítenek, amikor elsétálunk előttük. Kiveszik a kevésbé frissnek tűnő halakat, rákokat, és beteszik az újonnan hozottakat.

Már annyira régóta szerettük volna megkósoltni a fésűkagylót! Nézzük az étlapot, és mindketten egy fésűkagylós ételt választunk. Szeretünk mindig különböző ételt kérni, mert akkor kóstolhatunk a másikéból. Most arra jutunk, hogy rendben van, mindketten fésűkagylót kérünk, de különbözőt, úgyis más lesz a fűszerezés.

Így is lett, amikor letették elénk, nem voltunk benne biztosak, hogy melyikünk melyiket kérte. Arra számítottunk, hogy nagy adagok lesznek, és nem kértünk hozzá köretet. Csak egy adag tintahalkarikát, biztos, ami biztos, ha nem ízlik a fésűkagyló, valamit együnk. 🙂

A vacsorához sört kérek, mert a gyomromat nem érzem 100%-osnak, és a sör ilyenkor segít. A helyi sör a Tiger, így hát a maláj tigrist iszom. Lágy, nem keserű, és nem erős. Jól esik a melegben.

A nap végére kellemesen elfáradunk, visszatérünk a szállodába, és alszunk egy nagyot. Annak ellenére, hogy a mai nap felhősebb és esősebb volt, kellemesen telt, és ma is sok új élménnyel gazdagodtunk Langkawi szigetén.

Másnap átköltözünk az új szállásra, fürdünk a tengerben, meglátogatjuk a mangrove erdőket, és belebotlunk egy hindu templomba, amit nem említenek az útikönyvek.

Másképp csillog a szeme annak, aki tényleg menni akar, és másképp annak, aki csak verbálisan szereti a kalandot, a tudatalattijának meg esze ágában sincs elhagyni a nyáj nyújtotta “biztonságot”. (Fa Nándor)